Amíg polgári kormány van, csok is lesz

A családi otthonteremtési kedvezmény a népességnövekedés lehetséges eszköze, lesz rá pénz, és amíg polgári kormány van az országban, addig biztosítják a csokot – erről is beszélt a Kossuth Rádióban Rétvári Bence parlamenti államtitkár. A családi otthonteremtési kedvezménynek (csok) elsődlegesen demográfiai célja van, de ugyanígy fontos a gazdaságélénkítő hatása is, az építőipar nagyobb lendülete.



GDP-növelés, gazdaságfehérítés

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tisztségviselője hozzátette, a csok kibővítésétől azt remélik, az eddiginél sokkal több otthon épül. Tízezer új lakás vagy ház a GDP 1 százalékos növekedését hozza magával. A lakásépítés áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése pedig a gazdaság kifehérítésének is fontos eszköze.

A családi házas építkezések nyilván a magyar kis- vagy mikrovállalkozóknak jelentenek keresletet – mondta az államtitkár.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter december 16-án jelentette be, hogy tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a pároknak a lakhatásuk rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A csok kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak a családok huszonöt éves futamidőre, kedvezményes kamattal. Önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.

Dolgozó, adófizető családok előnyben

A visszaélések kiszűrése érdekében több plusz feltételt is beépítettek rendszerbe, ezek közé tartozik a büntetlen előélet (vagyon elleni bűncselekmények tekintetében). A három- vagy többgyermekes, új ingatlant építő vagy vásárló családoknál a feltételek közé tartozik, hogy az igénylő nem szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszerben, továbbá az igénylést megelőzően legalább 2 évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban keresőtevékenységet is végzett. A tájékoztatás szerint ebbe nem számít bele a közfoglalkoztatás.

Rétvári Bence a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, azt szeretnék, ha azok kapnák a legnagyobb segítséget, akik dolgoznak, adót fizetnek, gyermeket vállalnak. Az nem jó, ha a gyermekvállalás a szegénység vállalását is jelenti, ennek anyagi hátrányait pedig az államnak kompenzálnia kell.

Lesz rá pénz, sürgetik a bankokat

A csok költségvetési fedezete január 1-jétől rendelkezésre áll, a támogatásokhoz, illetve a kedvezményes kölcsönhöz a bankokon keresztül juthatnak hozzá a jogosultak. A kormány ezért azt kérte a pénzintézetektől, hogy minél hamarabb kezdjék el a tájékoztatást és a folyósítást is. A hitelelbírálás díja legfeljebb 30 ezer forint lehet – tette hozzá.

A politikus arról is beszélt, hogy amíg polgári kormány lesz, addig biztosítják a csokot, mert azt gondolják, hogy Magyarország számára az egyik legfontosabb hosszú távú feladat a demográfiai folyamatok megfordítása.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!