Arányos elosztást szorgalmaz a Kereszténydemokrata Néppárt

Kiterjesztené a Kereszténydemokrata Néppárt a családi adókedvezmény mértékét azokra, akik eddig kiszorultak a nekik járó teljes juttatásból. A kormány támogatta a közelmúltban megvitatott kezdeményezést, a javaslat akár 2013 január­jától megvalósulhat. Pálffy István, a KDNP országgyűlési képviselője a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott, az elsődleges cél az adókedvezmények ügyében a méltányosság.

Pálffy István elmondta: családi adókedvezmény elve elismeri minden gyermek után a nevelés költségeit, amelyre az állam nem terjeszti ki az adózást, tehát próbál egyenlően adni mindenkinek.

A javaslat szerint az állam a többgyermekes, alacsonyabb jövedelmű szülőket a munkavállalói járulékok csökkentésével vagy a munkáltatókon keresztül támogatná, például a szociális hozzájárulás egy részének elengedésével. A javaslat szerint az így nyert többletet a munkáltató kifizetné a munkavállalónak. Így tehát ha a munkaadónak nem kell pótolnia a kiesett járulékot, az érintett családok csaknem harmincezer forintot nyerhetnek.

A kormánnyal a közelmúltban folytatott egyeztetéseken Orbán Viktor támogathatónak nevezte a kezdeményezést. Pálffy István úgy fogalmazott, őszre elkészülhet a családi adókedvezményt módosító törvényjavaslat.

A teljes cikket itt olvashatja el.