Átadták a tatabányai Szent Borbála Kórház új központi épületét

A tatabányai Szent Borbála Kórházban átadták az intézmény 5600 négyzetméteres új központi épületét, a fejlesztés egy 5,8 milliárd forintos beruházás része, mely 2015 decemberében zárul. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára köszöntőjében elmondta: öt év alatt 500 milliárd forintot fordítottak az egészségügy fejlesztésére.

Az államtitkár a részletekről szólva kifejtette: 322 milliárd a kórházak felújítására szolgált, 100 milliárd forintot meghaladó összeget pedig eszközbeszerzésre költöttek. „A decemberig lezáruló időszak, főleg a vidéki kórházakban jelent olyan léptékű infrastruktúra-fejlesztést és műszerbeszerzést, amelyre nemcsak a rendszerváltás óta, de talán az azt megelőző évtizedekben sem volt példa” – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

A kórház főigazgatója, Lőke János kiemelte: a két és fél évig tartó beruházás során felújították a központi műtőt és az intenzív osztályt, új betegirányítási rendszert alakítottak ki, elkészült a központi diagnosztika, modernizálták az épületgépészetet és informatikai fejlesztéseket hajtottak végre.     A beruházás során a kórház épületéhez két új, mintegy 5600 négyzetméteres szárnyat építettek, ezzel párhuzamosan pedig több egységet modernizáltak. Az eddig egymástól távol, szétszórtan működő kórházi osztályok az elmúlt napokban beköltöztek a központi tömbbe.

Az új központi tömb alagsorában kialakított radiológiai osztályt a legmodernebb orvosi műszerekkel szerelték fel, mostantól Tatabányán is lehetséges lesz a mágnesesrezonancia-vizsgálat. A CT- és MR-vizsgáló közvetlen szomszédságában kapott helyet két új, digitális röntgengép.

Lőke János elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1,1 milliárd forint támogatásban részesítette a kórházat, az összegből a régi röntgenberendezések cseréjét valósítják meg.

A főigazgató szólt arról, hogy a december végéig a külső telephelyen működő szanatóriumi részleget be kell költöztetni a kórházba, és az intézményben még három épületet fel kell újítani.

A Szent Borbála Kórház látja el Tatabánya, Oroszlány, Tata, Kisbér, Komárom és környékük mintegy 280 ezres lakosságát. Az intézmény fekvőbeteg-ellátó osztályain évente 35 ezer embert gondoznak, a járóbeteg-ellátást 550 ezren veszik igénybe. A 781 ágyas intézményben 160 orvos és 754 egészségügyi szakdolgozó gyógyít.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!