Az állam beszáll a magyar Erstébe, csökken a bankadó

A magyar állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a megállapodás aláírását követően a Parlamentben. A kormányfő bejelentette azt is, hogy a megállapodás értelmében a kormány jelentősen csökkenti a bankadót, 2016-ban 60 milliárd forinttal lesz kevesebb, alacsonyabb lesz az adókulcs, illetve változik az adó kiszámításának alapja is.

A magyar állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a megállapodás aláírását követően a Parlamentben.

Andreas Treichl, az Erste Bank vezérigazgatója azt közölte, hogy az EBRD és a magyar állam is 15 százalékos tulajdonrészhez jut tőkeemeléssel.

Orbán Viktor azonban azt is megjegyezte: a megállapodás rögzíti, hogy átvilágítják az Erste Bank Hungary-t, a kormány szándéka, hogy 15 százalékos tulajdonrészt szerezzen a bankban, „feltéve, ha meg tudunk állapodni az árban”, és „a végén a tárgyalások a részletkérdésekben stimmelnek majd”.

A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a megállapodás értelmében a kormány 2016-2017-ben jelentősen csökkenti a bankadót, és az adónem mérséklését 2018-2019-ben is folytatja. Kérdésre válaszolva arról is beszámolt, hogy a bankadó 2016-ban 60 milliárd forinttal csökken, alacsonyabb lesz az adókulcs, illetve változik az adó kiszámításának alapja is.

Az Erste Bank Hungary a következő három évben összesen 550 millió eurós hitelprogramot indít a magyar gazdaság támogatására a hétfőn aláírt szándéknyilatkozat értelmében – közölte az Erste Bank Group honlapján. Egy 250 millió eurós hitelkeret legfontosabb része a közszféra alkalmazottai számára kidolgozott komplett pénzügyi csomag. Energiahatékonysági programokat 100 millió euró értékben finanszíroz a bank, 200 millió eurót pedig az agrárgazdaság hitelezésére fordítanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!