Az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását

Nem írta alá Sólyom László köztársasági elnök a családtámogatási rendszer megváltoztatását tartalmazó törvényt, nem ért egyet ugyanis a gyermekgondozási segély (gyes) időtartamának három évről két évre csökkentésével. Szerinte fontos, hogy az anyák továbbra is szabadon dönthessenek a munkába való visszatérésről. Sólyom László úgy véli: a kisgyermekes anyák munkába állásának támogatása fontos, ehhez viszont pozitív, ösztönző intézkedésekre van szükség, és nem olyanokra, amelyek kényszert jelentenek.

Az államfő szerint ilyen pozitív intézkedés a bölcsődei férőhelyek számának növelése, a családi napközik létesítésének támogatása, a családi gyermekfelügyelet új formáinak megteremtése, a részmunkaidős munkavállalás lehetővé tétele, illetve támogatása, és az internetes távmunka ösztönzése is.   

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló, az Országgyűlés által május 25-én elfogadott jogszabály szerint a 2010. május elseje után születő gyerekek esetében kétéves korig jár majd a gyes. A gyermekgondozási díjat (gyed) legfeljebb annyi időre lehetne igénybe venni, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, és maximum a gyermek kétéves koráig járna. Jövőre nem emelkedne a családi pótlék, amelynek összegét az idei szinten fagyasztanák be, és amelynek folyósítását az eddigi maximum 23 évről 20-ra csökkentik. A terhességi gyermekágyi segély (tgyás) és a gyermekgondozási díj igénybevételéhez a jelenlegi 180 nap helyett 365 nap biztosításban töltött időre lenne szükség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!