Az állami vezetőknek is példaértékű lehet a magyar-szlovák püspöktalálkozó

Mindkét állam vezetői számára példaként szolgálhat a magyar–szlovák evangélikus püspökök találkozója, amelynek legnagyobb eredménye az lehet, hogy az eddigi feszültségeket végérvényesen magunk mögött hagyjuk – mondta mai sajtótájékoztatóján Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

A találkozót, amelyen mindkét ország teljes püspöki kara részt vesz Ittzés János nagy lehetőségnek, egy új kapcsolatrendszer kezdetének nevezte, mint mondta, lehetőség nyílik arra, hogy eddig néven nem nevezett problémákról őszintén tárgyaljanak. A további programok közül kiemelte, hogy ma este közös áhítaton vesznek részt Budapest szlovák ajkú evangélikus gyülekezetében.
    
Ittzés János emlékeztetett arra, hogy  a két püspöki kar a tavalyi dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történt incidens után külön-külön kiadott közleményében az egymással szembenálló feleket békülésre hívták fel. Megemlítette, hogy akkor az MEE elnöksége és püspöki tanácsa leírta: „elítélik az utóbbi idők szélsőséges megnyilvánulásait és az ellentétek újraéleződését aggodalommal figyelik”.
    
Az MTI kérdésére az MEE elnök-püspöke kitért arra: a szlovákiai magyar evangélikus gyülekezeti munka koordinálására szeretnék, ha volna egy olyan ottani lelkipásztor, aki irányítaná a magyar közösségek lelkészekkel történő ellátását is.
    
„Hallatlanul nagy dolog” ugyanakkor, hogy Pozsonyban magyarul prédikáló lelkésznőt szenteltek fel a közelmúltban – tette hozzá. Azt is megjegyezte, hogy a pozsonyi teológiai fakultásra idén küldenek először Magyarországról lelkészjelölteket a szlovák nyelv minél tökéletesebb elsajátítására, ugyanígy a nyelvtanulás a célja a debreceni nyári szabadegyetemnek is.
    
Milos Klátik, a Szlovákiai Evangélikus Egyház vezető püspöke beszédében reménységének adott hangot, hogy gyümölcsöző lesz  a kapcsolat a két egyház között. A mostani találkozón elmondása szerint szó esett a szlovákiai egyház és az ottani állam viszonyáról, valamint a szlovákiai ökumenikus párbeszédről.
 
A másfél napos programon szót ejtenek majd a magyarországi szlovák és a szlovákiai magyar evangélikus közösségek helyi társadalomban való megjelenéséről és a két ország közötti egyházi információáramlás javításáról, például testvérintézményeken keresztül – folytatta.
    
A szlovák püspök arról is beszélt, hogy a reformáció egyik alapelve az anyanyelvű istentiszteletek tartása, ezért mindkét nemzet számára fontos, hogy saját nyelvén hallgathassa a liturgiát. Szlovákiában a magyar igényeket igyekeznek ezen a téren minél jobban kielégíteni, ezért kezdeményezték, hogy magyar nyelvterületre Szlovákiában olyan lelkészeket küldjenek, akik beszélnek a hívők nyelvén, vagy ha még kevéssé beszélik a nyelvet, akkor készek legyenek arra, hogy nyelvtudásukban fejlődjenek.
    
Megemlítette: ennek a fejlődésnek gátat szab némiképpen az, hogy Szlovákiában kevés olyan lelkész van, aki jól beszél magyarul, de azt is hozzátette, hogy legutóbb egy Dunaszerdahely melletti községbe neveztek ki magyarul tudó lelkipásztort. Véleménye szerint nem egy új egyházi vezetői poszt létrehozása volna a megoldása a kisebbségi magyar gyülekezetek számára, hanem az, hogy a lelkészek együtt éljenek közösségeikkel, melynek során mind jobban elsajátítanák az ottaniak nyelvét.
    
A két evangélikus egyház kapcsolatának jövőjére nézve Milos Klátik biztatónak nevezte, hogy egyre fontosabbá válik a szlovák evangélikus vezetők számára a magyarokkal folytatandó párbeszéd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!