Az alulfinanszírozottság térdre kényszerítette a magyar sportot

Schmitt Pál szerint az általa jósolt 18 éremből hat már elveszett, de a pekingi olimpia második félidejében még szép eredményeket érhet el a magyar csapat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta:  hosszú távon az alulfinanszírozottság térdre kényszerítette a sportot.

„Talán mi vagyunk az egyetlen európai ország, amely költségvetésének alig 0,2 százalékát fordítja az egészséges életmódra és a sportra. Általában 1 százalék felett van az előirányzat." – fejtette ki Schmitt. 

Hozzátette: a kormány részéről már voltak aggasztó előjelek, megszüntették a sportminisztériumot, szakállamtitkárságra fokozták le a sportirányítást, ma már valahol a Belügyminisztérium néhány szobájában szervezik a magyar sportot, ami sem egy sportnemzetre, sem egy sportoló nemzetre nem jellemző. Nagyon remélem, hogy a magyar sportnak lesz egy Peking előtti ;s egy Peking utáni időszaka – közölte a MOB elnöke.

Schmitt örül, hogy a miniszterelnök is Pekingbe utazott, mert így legalább láthatta, hol tart a világ. „Örültem a miniszterelnök jelenlétének, mert így látta, hogy milyen sportlétesítmények vannak, milyen körülmények között készülnek más országok, milyen színvonalú versenyek és kiegyensúlyozott mezőnyök vannak, és milyen nehéz akár csak a döntőbe bejutni. Remélem, hogy elgondolkozik ezen. Az államnak 75 milliárd forint bevétele van a sportból, és mindösszesen, az önkormányzatokat, mindent beleértve 60 milliárdot fordít rá. Akkor ki támogat kicsodát?” – tette fel a kérdést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!