Az aneszteziológia az egyik legnépszerűbb szakirány a rezidensek között

A szakorvos jelöltek között az egyik legnépszerűbb szakiránynak az aneszteziológia és intenzív terápia szakképesítés számít Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerint. Mindezt Szabó Tímea független országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában fejti ki a kereszténydemokrata képviselő.

Szabó Tímea független országgyűlési képviselő azt kérdezte Rétvári Bencétől, az Emmi államtitkárától, hogy hogyan lehet, hogy az altatóorvos, azaz az aneszteziológus nem hiányszakma.



Az államtitkár a parlament honlapján is olvasható válaszában közölte: a hiányszakma kifejezést a szakorvos képzésre vonatkozó jogszabályok használják, és kizárólag az alap szakorvosi szakképesítések tekintetében relevánsak a jogszabályban foglaltak szerint. „Az egészségügyért felelős miniszter által évente kiadott tájékoztatóban is ezen vonatkozásában értelmezendők. A szakorvos képzés tekintetében a hiányszakmák meghatározására elsődlegesen azért kerül sor, hogy a rezidenseket egyes — a pályaválasztás, szakosodás tekintetében kevésbé népszerű — szakmaterületeken, illetve egyes olyan régiókban történő munkavégzésre ösztönözzük, ahol a rezidensek kisebb számban vállalnak munkát" - írja az államtitkár.

Azon jelöltek, akik ezen ösztönzésnek megfelelően hiányszakmában kezdték meg a szakképzésüket, 2015. június 30-ig hiányszakmás támogatásra szereztek jogosultságot, amelyet 2015. július 1-től az ún. hiányszakmás ösztöndíj váltott fel. A szakorvos képzés új rendszerébe 2015. július 1-től 2015. december 31-ig 848 rezidens jelezte belépési szándékát a jogszabályoknak megfelelően, még a 2015. évre meghirdetett hiányszakmák és keretszámok alapján. A Rezidens Támogatási Program Ösztöndíjai — köztük az első alkalommal kiírásra kerülő hiányszakmás ösztöndíjak — 2015. december 21-én jelentek meg, elsődleges célcsoportja a pályázatnak a szakképzésüket 2015-ben kezdők voltak - részletezi Rétvári Bence. Ily módon a pályázati kiírásban is az ösztöndíj jogosultság feltételeként a 2015. évi hiányszakmában történő szakképzésben részvétel került meghatározásra, mivel a jelöltek pályaorientációjukat ennek figyelembevételével határozták meg 2015-ben.

A 2016. évi hiányszakmák meghatározására több szempont figyelembe vételével került sor, az egyik ilyen alapvető szempont a 2010. és 2015. között államilag támogatott szakorvos képzést megkezdők száma. Az aneszteziológia és intenzív terápia szakképesítés a szakorvos jelöltek között az egyik legnépszerűbb szakiránynak számít 2010. óta. Az összesen 45 alap szakképesítésből 2015-ben a rezidensek csaknem tíz százaléka választotta ezen szakképzést, 2010. és 2015. között közel 400 fő szakorvos jelölt választotta ezt a szakmát. Így elmondható, hogy a képzés szempontjából a többi szakképesítéshez képest népszerű, gyakran választott szakma, a megyei hiányszakmák között ilyen módon nem szerepel.

A területi elveknek megfelelően hiányszakmának minősített területeken azonban — Nógrád megyében, valamint a kiemelt kórházakban — az aneszteziológia és intenzív terápia is hiányszakmának minősül. A hiányszakmák meghatározása az egészségügyi humánerőforrás és szakképzési adatok alapján történik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!