Az anya dönthesse el, mikor megy vissza dolgozni

A KDNP és a Fidesz szerint választhatónak kell lennie annak, hogy az édesanya a gyereke hároméves kora előtt visszamegy-e dolgozni vagy otthon marad vele – mondta Soltész Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján.

A szocialista párt a gyes és a gyed módosítása során nemhogy az ellenzéki képviselők véleményét, de még a Nagycsaládosok Országos Egyesületének és a köztársasági elnöknek a véleményét sem vette figyelembe – jelentette ki. Hozzátette: a kormány többek között nem tudja azt, hogy az országban túlzsúfoltak a bölcsődék és azt sem tudja, hány férőhelyre lesz szükség akkor, ha az elfogadott törvény alapján az anyák az eddigi három év helyett két évig kapnák a gyest. Ráadásul a kormány arra sem tudja a választ, hogy hova fognak elhelyezkedni azok az anyák, akiket két év után visszakényszerítenek a munkába.
   
Most havi 28 ezer 500 forint gyest kapnak az anyák, ez évi 340 ezer forint gyerekenként, és ezzel áll szemben az a bölcsődei normatíva, gyerekenként 540 ezer forint, amelyet az állam az önkormányzatoknak ad. Soltész Miklós egy 2008-as adatra hivatkozva azt mondta: 32 ezer gyermek jár bölcsődébe, miközben 25 ezer hivatalos bölcsődei hely van az országban.
   
A képviselő megemlítette: 2008 elején a szociális minisztérium egy osztályvezetője mondta azt, hogy 2004 és 2008 között több száz bölcsődei férőhelyet hoztak létre, mindezt 4,1 milliárd forintért. Hány milliárd forintba fog kerülni az, hogy az elfogadott törvényjavaslat hatására további 30 ezer gyermeknek lesz majd szüksége bölcsődei férőhelyre? – tette fel a kérdést.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!