Az oktatási államtitkárság megkapta és tanulmányozza az Országos Diákparlament által elfogadott ajánláscsomagot – közölte az államtitkárság sajtóirodája. A diákok többek között azt javasolják, hogy az alkotmányt ismertessék meg minden iskolatípusban, a dolgozatok kijavításának határidejét rögzítse jogszabály, a pedagóguspályára készülők tegyenek alkalmassági vizsgát, valamint a pedagógusképzésben jelenjen meg az iskolai fegyelmezés elmélete és gyakorlata. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a diákparlament fórumán többek között azt hangsúlyozta, hogy az egyén érdeke vagy szándéka nem írhatja felül a közösségét, egy tanuló nem akadályozhatja meg azt, hogy a többiek haladhassanak a tanulásban. Szerinte ez lényeges különbség a korábbi felfogással és politikai kommunikációval szemben.
Az oktatási államtitkárság megkapta és tanulmányozza az Országos Diákparlament által elfogadott ajánláscsomagot – közölte az államtitkárság sajtóirodája. A diákok többek között azt javasolják, hogy az alkotmányt ismertessék meg minden iskolatípusban, a dolgozatok kijavításának határidejét rögzítse jogszabály, a pedagóguspályára készülők tegyenek alkalmassági vizsgát, valamint a pedagógusképzésben jelenjen meg az iskolai fegyelmezés elmélete és gyakorlata. A kormany.hu-n közzétett ajánlások szerint azt szorgalmazzák, hogy az iskolai oktatásban hangsúlyosan jelenjen meg általános iskolától kezdődően az erkölcsi nevelés, a katasztrófa- és polgárvédelmi oktatás.
A diákok azt is szeretnék, ha az új közoktatási törvényben is szerepelne az Országos Diákjogi Tanács a jelenlegi jogkörével, indítványozzák, hogy ne legyen kötelező természettudományi tantárgyból érettségi vizsgát tenni, és a non-profit iskolai, kollégiumi rendezvények, illetve az iskolarádiók működése szerzői jogi szempontból minősüljenek szabad felhasználásúnak.
Az oktatási államtitkár a diákparlament fórumán többek között azt hangsúlyozta, hogy az egyén érdeke vagy szándéka nem írhatja felül a közösségét, egy tanuló nem akadályozhatja meg azt, hogy a többiek haladhassanak a tanulásban. Szerinte ez lényeges különbség a korábbi felfogással és politikai kommunikációval szemben, amely mindig hibáztatta és kárhoztatta azt a tanárt, aki megpróbált rendet teremteni. Hoffmann Rózsa szerint egy gimnazistának napi 2-3 órát otthon is tanulnia kell, különben nem lesz versenyképes tudása. Rámutatott: a főiskolákon, egyetemeken a végzősök 40 százaléka nem kapja meg a diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája. 2015-től ahhoz, hogy egyetemre mehessen valaki, szüksége lesz legalább egy középfokú nyelvvizsgára.