A jövő évi költségvetésben megkezdődhet az egyházi iskolák finanszírozási kárpótlása – mondta el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Kiemelte: amit ellenzékben mondtak, azt változatlanul fenntartják, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által megállapított összegeket elismerik, s a közel négymilliárdos törvényellenes elvonást vissza fogják pótolni. Hozzátette: az egyházakat úgy tájékoztatta, hogy valószínűleg nem tudják majd a hiányzó forrásokat egy összegben visszafizetni, ugyanakkor biztos, hogy meg fognak tudni állapodni az ütemezésről. Jövőre az összeg visszapótlása elkezdődik, s ahogy az ország teherbíró képessége megengedi, a Gyurcsány–Bajnai-kormány által okozott károkat jóváteszik.
Az ÁSZ 2008. június elején megállapította, hogy a 2005–2006-ban az egyházak részére kiutalt közoktatási kiegészítő támogatás összege nem felelt meg az egyház-finanszírozási törvény előírásainak, az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendeletben előírtaknak, valamint az éves költségvetési törvények végrehajtásáról szóló törvények indoklásában foglaltaknak. Az ÁSZ megállapította, hogy a finanszírozásból négymilliárd forint hiányzik a közoktatási normatíva elmaradása miatt.