Az élet és a család tisztelete nélkül egyetlen struktúra sem szolgálhatja a társadalom javát

Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke az igazi értékekről és a gazdasági válságról beszélt a Vatikáni Rádió olasz nyelvű adásában. A magyar katolkus egyházfő szerint fontos, hogy világosan szem előtt tartsuk a közös emberi értékeket, amelyek emberibbé teszik az életet Európában. Ezen értékek közül Erdő Péter bíboros az életet és a családot emelte ki, hiszen az emberi élet iránti tisztelet nélkül egyetlen struktúra sem szolgálhatja valóban a társadalom javát

A bíboros mindenekelőtt kifejtette, hogy Európa sokkal nagyobb, mint az Európai Unió struktúrája, hiszen egészen az Urálig tart, és az Unió határain túli területeket is magában foglal. Az egyes országok közötti együttműködésnek nem annyira a formája, mint inkább a tartalma a lényeges. Természetesen meg kell erősíteni a struktúrákat, de fontos, hogy világosan szem előtt tartsuk a közös emberi értékeket, amelyek emberibbé teszik az életet Európában.

Ezen értékek közül Erdő Péter bíboros az életet és a családot emelte ki, hiszen az emberi élet iránti tisztelet nélkül egyetlen struktúra sem szolgálhatja valóban a társadalom javát. Ami a jelenlegi világméretű válságot illeti, a CCEE elnöke rámutatott az emberi tevékenység és az objektív valóság közötti kapcsolat lényegére. Ha egy társadalom csak azt tartja értékesnek, aminek az ára számokban, pénzben kifejezhető, akkor megfeledkezik nagyon sok alapvető dologról, például az egészséges környezetről. Vannak olyan értékek, amelyeket a pénzügy, vagy általában véve a gazdasági élet nem képes megérteni. Ezért tehát ki kell szélesíteni látókörünket.

Erdő Péter bíboros annak a meggyőződésének adott hangot olasz nyelvű interjújában, hogy a jelenlegi pénzügyi válság csak az egyik első tünete egy mélyebb változásnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!