Az életet választotta…

A világon egyedülálló orvosi teljesítményt jelentettek be szerdán a Debreceni Egyetemen: egy agyvérzés miatt 15 hetes magzattal kórházba került, a jog szerint halottnak számító nő gyermekét sikerült megmenteni. Több mint 90 napon keresztül 11 szakma orvosai küzdöttek a gyermek életéért, a családdal egyetértve, velük összhangban, és az ápoló személyzet létszáma az orvosokkal együtt elérte a 100 főt is. Íme, ennyit ér egy emberi élet.

Számomra megindító, őszinte volt az a mondat, amit az egyik professzor asszony mondott, hogy amikor észlelték a 31 éves anya agyhalálát és megvizsgálták a magzatot, akkor a magzat „az életet választotta”.

A baba világra jöttét követően is fenntartották az anya életfunkcióit, és szintén a család beleegyezésével az eltávolított szervekkel további négy beteg életét mentették meg.

Elmúló életével életet adott és életeket mentett.

Tiszteletben tartom a család azon kérését, hogy ezt az esetet – bár szakmai értelemben egyértelmű – nem szenzációként kell fogadni és tárgyalni.  Mégis szükséges e falak között beszélni arról, hogy sokszor nem ismerjük fel az igazi értékeket, azokat az értékeket, amelyek az életet szolgálják.

Sokszor nem ismerjük fel, hogy milyen óriási erőtartalékok vannak a magyar egészségügyben, és milyen erőt jelent, ha egy közösség képes az emberi életet szolgálni.

Néha meg kell tudni állni és köszönetet mondani azoknak, akiknek mások szolgálata nem egyszerűen munkaköri kötelességük, hanem a szó legnemesebb értelmében hivatásuk, akik sokszor nincsenek megbecsülve, mégis erejüket megfeszítve és nagyon magas színvonalon teszik dolgukat.

Megszoktuk, hogy kizárólag a hibákról beszéljünk és azokról akik nem megfelelően teszik a dolgukat és ez az eset és körülményei ezért jelentettek egy üde színfoltot és annak bizonyítékát, hogy csupa nagybetűvel: „Emberek dogoznak értünk amit sokszor nem veszünk észre!”

A Kormányzat az első lépéseket megtette, hogy rendezze az egészségügyi béreket és nagyon jól tudjuk, hogy ez kevés és ez az eset erre is ráirányítja a figyelmet. De annyival mindenképp tartozunk nemcsak a kiváló orvosoknak, hanem az ápolónőknek, takarítóknak és mindenkinek, hogy annyit mondjunk: „Köszönjük”.

Van azonban a kérdésnek egy másik, nem kevésbé fontos tanulsága: akkor, amikor naponta már irtózva ülünk le a híradó elé, mert csak pusztításról, földrengésről, gyilkosságról, robbantásról szólnak a híradók, akkor ez a hír Magyarországon és a világon is vezető hír lehetett.

Igen, meggyőződésem, hogy a jó hír üzenetének ízére vágynak az emberek és az ilyen és hasonló esetek alkalmasak annak igazolására, hogy az ember jóra született!

Engedjék meg, hogy befejezésül név nélkül idézzem az egyik orvost: „Életet adtunk, nagyon sok embernek nyugalmat és hitet. Beleértve a családot és magunkat is. A gyermek az élet értelme.”

(Napirend előtti felszólalás, elhangzott a Magyar Országgyűlésben, 2013. november 19-én)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!