Az elhurcoltakra emlékeztek Zebegényben

A 70 éve málenkij robotra, az akkori Szovjetunióba kényszermunkára  elhurcoltakról emlékeztek meg Zebegényben. A málenkij robotra elhurcoltak egy esztelen ideológia áldozatai voltak. „Európát legfőképpen a hagyományos keresztény értékrend védheti meg a különböző őrült ideológiák által táplált rasszizmustól, a terrorizmustól és másfajta szélsőséges megnyilvánulásoktól” – hangsúlyozta  Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője.

Sajnálatos módon az elmúlt évtizedekben a neoliberalizmus eszméjének előre törésével az évezredes keresztény kultúra értékrendje meggyengült a kontinensen – fogalmazott Harrach Péter. Mint mondta, az általános emberi normákat magában foglaló értékrend megerősödése nélkül mindinkább fennáll az elbizonytalanodás, a hanyatlás veszélye. E folyamatok megfordításához, a morális válságból a kilábalásra, összefogásra van szükség.

Hutter Jánosné polgármester arról beszélt, hogy 70 évvel ezelőtt, a második világháború után 110 helyi lakost hurcoltak el otthonukból szovjetunióbeli kényszermunkára. Hosszú szenvedésben volt részük és közülük csaknem 40-en sohasem tértek haza.

A Pest megyei község katolikus templomában Beer Miklós, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke szentmisét celebrált. A szertartás után a község polgármesterével közösen megkoszorúzták a málenkij robot áldozatai emlékére a templom mellett felállított kopjafát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!