Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint az emberi jogok, a keresztény értékek és a magyar állam győzelme is a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság pénteki ítélete. Az Európai Emberi Jogi Bíróság nagytanácsa pénteken közzétett ítéletében kimondta, hogy nem ellenkezik az emberi jogi előírásokkal, ha feszület van az olasz állami iskolák osztálytermeiben. Ezzel véglegesen pont került arra az évek óta húzódó ügyre, amelyben a strasbourgi testület első fokon eljárt bírói tanácsa még a panaszosoknak adott igazat, és úgy foglalt állást, hogy az állami iskolákban a feszület elhelyezése ellentétes a szülőnek azon jogával, miszerint eldönthetik, milyen szellemiségben neveljék és oktassák a gyermekét.
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke üdvözölte a testület döntését. A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett arra, hogy a magyar kabinet kormányhatározatban támogatta az olasz álláspontot a kereszt védelmében, így ez az ítélet az emberi jogok, a keresztény értékek és a magyar állam győzelme is egyben.