Az emberiség menekül az intézményes formák elől

Az októberre összehívott rendkívüli püspöki szinódus előtt végzett felmérésekből az derül ki, hogy az emberiség szinte minden földrészen menekül az intézményes formák, így a polgári házasság elől is. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek erről az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt. Erdő Péter mindkét műsorban elmondta, hogy a szinódus témája a család lesz az „evangélium hirdetésének összefüggésében”.

A bíboros úgy fogalmazott, „az egyetlen evangéliumból próbálunk tanulni a mai körülmények között”. Magyarországon a felméréseik szerint a tartósan együtt élő pároknak több mint a fele nem házasságban él, és a fiatalok körében ez még gyakoribb - tette hozzá. Ebből következik, hogy az egyháznak át kell gondolnia, hogy mit jelent a család mint „mégiscsak látható és társadalmilag megjelenő közösség”. Fel kell tenni a kérdést, hogy lehet védeni és támogatni a családokat, miközben az emberek, „úgy tűnik, ösztönösen menekülnek a túlzott bürokrácia, a túlzott ellenőrzés, a túlzott intézményesítés elől” – tette hozzá a bíboros.

Erdő Péter a Kossuth Rádió műsorában kitért arra is, hogy a püspöki szinódus nem döntéshozatali szerv, „nem a katolikus egyház parlamentje”, hanem egy tanácsadó szerv, ahol a világegyház különböző részeiből érkező püspökök tanácsot adnak a pápának. Elmondta, hogy a szinódus után lehet, hogy lesz egy záró üzenet, egy záró okmány, de a munka teljes eredményét a pápának adják át, aki vagy szinódus utáni apostoli buzdítást tesz közzé, vagy a következő szinóduson fogja fölhasználni a dokumentumot. A bíboros kiemelte, hogy ez most egy rendkívüli szinódusi ülés, és jövőre lesz egy rendes szinódusi ülés is „lényegében ugyanerről a témáról”. Mint mondta, jövőre a hangsúly az antropológiai kérdéseken lesz, azt vizsgálják majd, hogy mik azok az alapvető emberi igények, szükségletek, amelyeket a házasság és a család kifejez, vagy amelyeket ki kellene, hogy fejezzen.

A Vatikánban október 5-19. között rendezik meg a rendkívüli püspöki szinódust. A találkozónak Ferenc pápa A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címet adta.

Nem hagyhatjuk szó nélkül a keresztényüldözést

Irakban százezrével űzték el, illetve gyilkolták meg a keresztényeket azért, mert keresztények, és ezt nem hagyhatjuk szó nélkül emberiességből sem, de a keresztény szolidaritás alapján sem – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Erdő Péter a Katolikus Karitász egyhetes szolidaritási akciójával kapcsolatban beszélt az iraki keresztényüldözésről. A Szent István-bazilika előtt péntek délben a bíboros  gyújtja meg az első gyertyát, és a karitász egy héten keresztül várja azokat, akik egy gyertya meggyújtásával, egy imával szeretnék kifejezni az üldözöttek melletti szolidaritásukat.

Erdő Péter a Kossuth Rádióban és az M1 Ma reggel című műsorában is elmondta, hogy Moszul városában nemrég még több mint 10 000 keresztény élt, ma pedig egy sem. A házak ajtóira „n” betűt festettek, ami azt jelenti, hogy názáreti, vagyis keresztény, és amelyik család ajtaján ott volt a jel, azokat vagy kiirtották vagy összeverték – tette hozzá a bíboros. Erdő Péter kitért arra is, hogy a hegyekben több tízezer keresztény bujkál,  mások pedig menekülttáborokba kerültek, ahol sátorra, ivóvízre, élelemre van szükségük.

A Ma reggel című műsorban a bíboros kiemelte, hogy „különösen szörnyű” és a világ különböző részein újra meg újra megtörténik, hogy etnikai tisztogatás céljából egy népcsoport templomait rombolják le azért, hogy a kulturális, vallási azonosságuknak még az emlékét is eltöröljék. Hozzátette, szomorúan nézte azt is, amikor Irakban siíta mecseteket robbantottak föl, és most hasonló sorsra jutnak a keresztény templomok is.

A bíboros mindkét műsorban idézte Ferenc pápát, aki arra buzdít, hogy a háború szörnyűségeivel szemben kínáljunk az emberiségnek egy másik, értelmes, párbeszéden alapuló megoldást, és aki szerint azt, hogy a szívek erre készek legyenek, csak Isten hatalma tudja elérni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!