Az EP szembemegy az európai értékekkel

A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról című, három kormánypárti képviselő, Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté által kezdeményezett határozati javaslatot 269 igen szavazattal és 6 nem ellenében fogadta el az Országgyűlés péntek délelőtt. Ebben leszögezik többek között, hogy az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót. Harrach Péter az egyik legfontosabb elfogadott jogszabálynak az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) nevezte.

A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról című határozat rögzíti: a magyarok nem akarnak többé olyan Európát, ahol a szabadságot korlátozzák, ahol a nagyobb visszaél hatalmával, ahol megsértik a nemzetek szuverenitását és ahol csak a kisebbnek kell tisztelnie a nagyobbat. „Elvárjuk az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben mindazon jogainkat, amelyek a csatlakozás után is megilletnek minket, éppen úgy, mint minden tagországot” – olvasható az dokumentumban.

„A magyar Országgyűlés csodálkozásának ad hangot – fogalmaz a határozat –, hogy az EP olyan határozatot hozott, amelyhez nincs joga és amellyel túllépi hatáskörét, önkényesen állapít meg követelményeket, önkényesen vezet be új eljárásokat, és olyan új intézményeket kreál, amelyekkel megsérti Magyarország uniós alapszerződésben garantált szuverenitását.”

Másoknak is példával szolgálhat a magyar egyházügyi törvény

Újból elfogadta a parlament az egyházügyi törvény módosítását, amelyre azért volt szükség, mert Áder János köztársasági elnök visszaküldte a jogszabályt az Országgyűlésnek egy jogbizonytalanságot okozó változtatás miatt. A Ház június 26-án szabályozta újra az egyházként elismerés rendjét, miután négy hónappal korábban az Alkotmánybíróság az egyházi törvény több rendelkezését is megsemmisítette. Az új szabályok szerint minden vallási közösség használhatja majd az egyház megnevezést.

A parlamentnek visszaküldött egyházügyi törvény módosításának záróvitájában Lukács Tamás (KDNP) közölte: más országok számára is példával szolgálhat a magyar egyházügyi törvény. A szocialistákat egy ateista párt utódpártjának nevezte, amely nehezen tanul és könnyen felejt. Hangsúlyozta: Magyarországon vallásszabadság van.

Hölvényi György egyházügyi államtitkár válaszában úgy fogalmazott: egy új felfogású egyházi törvény született, amelyben a legszélesebb módon vették számba a vallási közösségek érdekeit. Vallásszabadság, de miként? - ezt nevezte a törvény lényegének. A jogszabály szerinte biztosítja a vallás szabad gyakorlását. Hangsúlyozta: a jelenleg Magyarországon működő harminckét egyház száma Európában is igen magasnak számít.

További módosítások

Módosította a parlament a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnökével szemben támasztott követelményeket. Az Országgyűlés erről a negyedik alkotmánymódosítással összefüggő törvénycsomag újbóli elfogadásával döntött pénteken. A kormány figyelembe vette az államfő aggályait, és a médiahatóság elnökével szembeni követelmények módosítását kezdeményezte, így jogi, közgazdasági vagy társadalomtudományi diploma helyett felsőfokú végzettséget írnak elő a tisztség betöltéséhez.

Módosításokkal ismét elfogadta a parlament kormánypárti többsége pénteken a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvényt, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek. A törvényjavaslathoz az előterjesztő Németh Lászlóné fejlesztési miniszter nyújtott be zárószavazás előtti módosító indítványt, ez átmeneti jelleggel, 2016. január 1-jéig azokat a hitelezési mutatókat minősíti rossznak, amelyeknél a késedelmes hitelek aránya legfeljebb 12 százalék. Az eredeti javaslat 10 százalékot határozott meg. A miniszter indoklása szerint azonban több takarékszövetkezet jelezte, hogy rosszhitel-mutatójuk meghaladja a törvényben meghatározott értéket. Változás az is, hogy a Takarékbank Zrt. szövetkezeti hitelintézet részvényesei nem a törvény hatálybalépésétől, hanem november 1-jétől kötelesek bankszámlájukat kizárólag a Takarékbanknál vezetni, és le nem kötött pénzeszközeiket a Takarékbank által forgalmazott eszközökben tartani.

Szeptembertől LMP-frakció

Szeptembertől újra frakciót alakíthatnak az LMP parlamenti képviselői, miután az Országgyűlés pénteken elfogadta a házszabály módosítását. Eszerint a jelenlegi tizenkét tizenkét képviselő helyett már három – ugyanazon országos pártlistáról mandátumot szerző – képviselő is alakíthat frakciót. Az előterjesztő alkotmányügyi bizottság az Alkotmánybíróság áprilisi határozatára hivatkozott: az olyan párthoz tartozó képviselőket, amely átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt, mindenképp megilleti a frakcióalakítás joga.

Hét fővárosi országgyűlési egyéni választókerület beosztásán is változtatott a parlament pénteken. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy technikai okokból, a települési jegyzőkkel folytatott konzultáció után szükséges néhány, elsősorban budai választókörzet határának módosítása. Ennek megfelelően kisebb pontosításokat hajtottak végre a választókerületek határait képező közterületek felsorolásán.

Kihirdette a palament a magyar és a kínai kormány között kulturális központok kölcsönös létesítéséről szóló megállapodást. Eszerint Magyarország létrehozza a Pekingi Magyar Kulturális Központot a kínai fővárosban, Kína pedig a Budapesti Kínai Kulturális Központot a magyar fővárosban.

Harrach: a Ptk. az egyik legfontosabb elfogadott jogszabály

Harrach Péter (KDNP) arról beszélt, hogy az Országgyűlés mozgalmas félévet zárt, egységes szemlélet, biztos és hiteles ember- és társadalomkép alapján végezték a törvényalkotó munkát. Az egyik legfontosabb elfogadott jogszabálynak az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) nevezte. Ennek kapcsán kitért arra, hogy a Ptk. esetében sokaknak – az ombudsmannak és az Alkotmánybíróságnak is - a családkép jelentett problémát.
    
Szerinte a hétvégi "melegfelvonulás" kapcsán érdemes erről a képről beszélni. "Ezt a problémát, mint a magánélet területén hozott szabad döntést tiszteletben tartjuk, de nem kívánunk egy olyan, minket homofóbiával vádoló, valójában heterofób törekvésnek az elismerőjévé lenni, mely egy ideológiai alapon álló kérdést visz az utcára" – fogalmazott, megerősítve, a családot egy férfi és egy nő tartós és kizárólagos kapcsolatára épülő, gyermeket nevelő közösségének tartják.
   
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a Ház növelni tudta a kiszámíthatóságot a törvényalkotásban. Elmondta, hogy a tavaszi, illetve a rendkívüli nyári ülésszakban 113 érdemi törvényjavaslatot fogadott el az Országgyűlés, tízzel felülmúlva a 2012. tavaszi rekordot is. Az államtitkár szerint nemcsak a parlament, a kormány is stabil volt, és ez a kiszámíthatóság gazdasági előnyt jelent.

Németh Szilárd (Fidesz) kijelentette, a kormány és a Fidesz-KDNP nem enged az Európai Unió üzleti célú nyomásának, nem hagyja csorbítani az ország alapszerződésben garantált jogait, megvédik az ország szuverenitását, és folytatják a rezsicsökkentést. A fideszes politikus a Tavares-jelentésre utalva közölte: itt vannak az MSZP külföldi pártszövetségesei is. Csak most a helyszín nem Moszkva, hanem Brüsszel, nem a Komintern, hanem az Európai Parlament tavarisai.
    
A napirend előtti felszólalások után letette a képviselői esküt Hidvéghi Balázs (Fidesz), akit a Fidesz-KDNP közös listáról jelöltek. A Fidesz stratégiai igazgatóhelyettese a mandátumáról májusban lemondott kereszténydemokrata Stágel Bencét váltja a parlamentben.

Az ülésen elnöklő Jakab István szeptember 9-ére hívta össze az őszi ülésszak első ülését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!