Az érdekképviseletek szerint is tarthatatlan a magyar vállalkozók helyzete

Mindenekelőtt gazdaságélénkítésre és a versenyképesség növelésére van szüksége a magyar gazdaságnak értett egyet Sopronban három, a gazdasági élet szereplőit képviselő szervezet és Sopron és térsége kereszténydemokratrata országgyűlési képviselője, Firtl Mátyás azon az egyeztetésen, amelyen a kis- és középvállalkozók jelenlegi helyzete és a jövő is szóba került.

A gazdaság talpra állítása, a munkahelyteremtés szolgálja igazán a jövőt, teremti meg a szociális biztonság, az egészségügy, a kultúra számára is szükséges anyagi feltételeket – hangzott el az egyeztetésen.

A Sopron Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamarája együtt a Sopron és Vidéke Ipartestülettel együtt kezdeményezte azt a megbeszélést, amelyen a helyi vállalkozók gondjairól, megoldandó kérdéseiről is szó esett.

Az egymással konzultáló felek, Horváth Vilmos, kamarai elnök, Károlyi Gyula ipartestületi, és Taschner István, hegyközségi elnökök abban is egyetértettek, hogy a jelenlegi helyzetben a vállalkozók léte vált immár tarthatatlanná, amin változtatni kell.

Horváth Vilmos, a Soproni kereskedelmi és Iparkamara elnöke megköszönte azt a képviseletet, amellyel Firtl Mátyás ellenzékben is kiállít a vállalkozók érdekei mellett a Parlamentben, ahol számos felszólalásban, interpellációban irányította a döntéshozók figyelmét számos, a helyi és régiós vállalkozások érdekeit szolgáló kérdésre. Így a szükséges útfejlesztéseket, a határok átjárhatóságának kérdését, a vállalkozások pályázati lehetőségeit, az uniós források mértékét és hozzáférhetőségét több alkalommal is szóvá tette az Országgyűlésben Firtl Mátyás, mint ahogyan a hatóságok és vállalkozások közötti kapcsolat javításáért is eljárt. A parlamenti képviselői munkáját a helyi vállalkozások nevében Horváth Vilmos kamarai elnök és Károlyi Gyula, az Ipartestület helyi elnöke egyaránt nagyra értékelte. A megbeszélésen jelen volt a Soproni Borvidék Hegyközség Tanácsának elnöke, Taschner István is.

A gazdasági élet szereplőinek érdekképviseletei egyetértettek abban, hogy a magyar gazdaságot az elmúlt 8 év minden tekintetben romhalmazzá tette, ahol a törvény a tisztességes vállalkozót bünteti, káosz és zűrzavar és bizonytalanság uralkodik a vállalkozók körében, miközben még mindig a hazai kis- és középvállalkozók biztosítják a foglalkoztatottság nagy hányadát az országban.

A szőlészek és borászok is a teljes bizonytalanság időszakát élik, folyamatosan változó rendeleteknek való megfelelés kényszere alatt – mondta Taschner István, hegyközségi elnök, aki az agrár-ágazat több nehézségét is felsorolta.

A helyi kis- és középvállalkozók tulajdonképpen a gazdaság hajtómotorjai, ezért az ő támogatásuk és életképességük segítése az egész társadalom érdeke – szögezte le Firtl Mátyás, aki a jelenlévő érdekképviseletek vezetőivel közösen azokról a feltételekről és szükséges intézkedésekről is egyeztetett, amelyeket a jövő gazdaságpolitikájának kell megoldania ahhoz, hogy az országot fejlődő, emelkedő pályára állítsa.

A Kereskedelmi és Iparkamara, az Ipartestület és a Hegyközség vezetője, az általuk képviselt vállalkozói réteg nevében azt az igényét és kérését is megfogalmazta, hogy egy gazdasági témájú konzultációra szívesen látná vendégül Sopronban Varga Mihályt, a Fidesz szakpolitikusát.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!