Erkölcsi téren jelenleg katasztrofális helyzetben van Magyarország, az országot sújtó erkölcsi válságon nehezebb feladat lesz úrrá lenni, mint a gazdaság mélyrepülését kezelni – jelentette ki a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szociális, ifjúsági ügyekért és családpolitikáért felelős államtitkára kecskeméti sajtótájékoztatóján, a helyi Piarista Gimnázium pedagógus-továbbképzésén tartott előadását követően. Soltész Miklós szerint a morális viszonyok javításához elengedhetetlen feladat a fiatalokat visszavezetni azokhoz az értékekhez, melyek segítik őket abban, hogy képesek legyenek túljutni a mindennapok nehézségein.
Különös tekintettel a manapság komoly veszélyforrásként jelentkező brutális szexualitásra, illetve a legkülönfélébb drogok használatába menekülés megelőzésére. Ehhez azonban a lehető legszélesebb társadalmi összefogásra van szükség, melyen belül az újonnan létrejött Nemzeti Erőforrás Minisztériumának struktúrája is lehetővé teszi az ágazatok eddiginél szorosabb együttműködését. E munka fontos sarokköveként említette az iskolákban az etika, mint választható tantárgy bevezetését, valamint az életre, ezen belül is a családi életre nevelést. Utóbbi kapcsán rámutatott: az oktatásnál még az oktatási intézmények falai között is nagyobb szerepet kell kapnia a nevelésnek, úgy az egyén személyiségének formálása, mint a közösségi magatartásformák fejlesztése szintjén.
Az esemény végén Palotás József, a Kecskeméti Regionális Képző Központ vezetője intézett felhívást a megjelentekhez, eszerint adománygyűjtésbe kezdtek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megmentéséért.