Az Erzsébet-program európai viszonylatban is egyedülálló

Az Erzsébet-program első négy évében - az ideivel együtt - több mint 600 ezren üdültek már, köztük 300 ezer gyermek – válaszolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére. Rétvári Bence a parlament honlapján közzétett dokumentumban kifejtette: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-utalvány pénzügyi eredményéből idén több mint 6 milliárd forintot fordít szociális üdültetésre.

Három milliárdot a családok, nyugdíjasok, fogyatékossággal élők üdültetésére, további 3 milliárd forintot pedig költségvetési forrásból költenek gyermekek táboroztatására.

Hozzátette: az alapítvány idén több mint 100 pályázatot írt ki gyermekek számára az Erzsébet táborokra. Az egyes pályázatok keretében érkező gyermekekre átlagosan több mint 38 ezer forintot költöttek, amely magában foglalja a szállás, az étkezés, az ajándékok, a különböző programok mellett minden egyéb, kapcsolódó szolgáltatás költségét is.

Jelezte: a gyermekek napi ötszöri étkeztetésben részesülnek, és tartalmas programokat szerveznek nekik. Az ajándékok - amelyekre az ellenzéki képviselő rákérdezett - közül a hátizsák a tanév során is jól funkcionálhat például tornazsákként.

Az államtitkár összegzése szerint az Erzsébet-program európai viszonylatban is egyedülálló, hiszen a résztvevők számát tekintve ekkora volumenű szociális üdültetés csak Magyarországon valósul meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!