Az esélyegyenlőségért küzd a Fidesz és a KDNP az Európai Parlamentben

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt egy a fogyatékosok esélyegyenlőségét biztosító, diszkrimináció-mentes Európa megteremtéséért kíván dolgozni az Európai Parlamentben – jelentette ki Egerben Kósa Ádám, aki siketként a pártszövetség európai parlamenti listájának 12. helyén szerepel.

Ez annál is inkább sürgető, mert a közösség területén 50 millió ember él valamilyen fogyatékkal, s ennek ellenére az Európai Parlamentnek mindössze egy kerekes székes képviselő tagja van, hallás vagy látássérült pedig egy sincs – hangsúlyozta a kampányfórumon Kósa Ádám aki a Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke is egyben.
   
Mint mondta, képviselővé választása társadalmi szemléletváltozást is hozhat az EP-ben, hiszen a mandátum megszerzése esetén jelnyelven fogja elmondani a beszédeit a parlamentben.
    
Programját ismertetve Kósa Ádám kifejtette: elsődleges célja, hogy az Európai Unió valamennyi tagállama ratifikálja a fogyatékosok jogairól szóló ENSZ egyezményt. Ugyanis ezt eddig csupán 6 tagállam tette meg, 21 pedig adós az elfogadásával.
    
Ez annál is inkább fontos, mert a dokumentum, a korábbi gyakorlattal szemben nem arra koncentrál, hogy milyen készségek kialakításában kell segíteni a fogyatékosokat, annak érdekében, hogy integrálódjanak a társadalomba. Éppen ellenkezőleg, azokat az értékeket helyezi előtérbe, amelyekkel a fogyatékosok rendelkeznek.
    
Példaként említette, hogy a hallássérülteknek az átlagtól fejlettebb a kézügyessége, vagy a látáskárosultaknak a zenei érzéke.
    
Ugyancsak fontos törekvésnek tartja a fogyatékkal élők számára olyan oktatás és képzés bevezetését, ami elősegíti a munkába állás lehetőségét. Ezt sürgetővé teszi, hogy ma Magyarországon csupán minden tízedik fogyatékkal élőnek van munkája, vagyis 90 százalékos a körükben a munkanélküliség – szögezte le.
    
Szintén fontosnak nevezte, hogy a jövőben az unió strukturális támogatási alapjaiból egyre több forrás jusson olyan célokra, amelyek segítik a fogyatékkal élők társadalmi integrációját.  
    
Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP Szociális és Népjóléti Kabinetjének vezetője kijelentette, hogy a kormány által elrontott gazdaságpolitika kihat a szociális területre. Hozzáfűzte: ennek egyik jele, hogy az egyházi vagy civil fogyatékkal élőket támogató szolgálatok már csak pályázat alapján juthatnak állami forrásokhoz. Vagyis az év elejétől megszűnt az erre szolgáló állami normatíva.
    
Ugyanakkor még a pályázható 6,9 milliárd forintból is 530 milliót zárolt a kormányzat. Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy például az elkéső, így utóbb drágább orvosi beavatkozások miatt az állam sokkal többet kénytelen majd erre a területre fordítani, mint a zárolt keret összege – mondta Soltész Miklós.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!