Az Európai Bizottság a DK-t finanszírozza?

Az Európai Bizottság egy Magyarországon aktív pártpolitikus cégét finanszírozza, ez a politikus pedig saját pártjára költi a támogatást – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek. Csepreghy Nándor arra reagált, hogy az Index hírportál arról írt: ismét elnyert egy brüsszeli pályázatot Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus Zrt., amely ezúttal a lengyel fejlesztéspolitikát vizsgálhatja 120 millió forintért.

Az államtitkár szerint úgy tűnik, az Európai Bizottság nem tett le arról, hogy aktívan beavatkozzon egy uniós tagállam pártfinanszírozási kérdéseibe.

Feltette a kérdést: milyen jogi alapon avatkozik be a bizottság. Firtatta azt is: mennyire él a kettős mérce a testület működésében, hiszen minden tagállamtól – mint mondta, teljesen jogosan – várja el, hogy a lehető legkörültekintőbben döntsön közpénzek felhasználásáról. Ehhez képest ebben az esetben „az Európai Bizottság egy Magyarországon aktív pártpolitikus egyszemélyes cégét finanszírozza”, ez a politikus pedig ebből a cégből származó bevételét pártja, egy ellenzéki párt finanszírozására fordítja – tette hozzá Csepreghy Nándor.

Szavai szerint a bizottság azzal nem oldotta meg ezt a kérdést, hogy „a Duna partjáról a Visztula partjára exportálta”, sőt, ezt a lépést etikátlannak tartják az alakuló lengyel kormányzattal szemben. Emlékeztetett: Lengyelországban egy jobboldali politikai erő alakíthat kormányt, és – fűzte hozzá -, ameddig ez a kormányzat elfoglalja mandátumát, addig fejlesztéspolitikájának ellenőrzésére „egy baloldali párt kapott megbízást”, ami szavai szerint példa nélküli.

Csepreghy Nándor úgy fogalmazott: az, hogy ez a kérdés napirenden van, újabb bizonyítéka annak, hogy az ellenzék „tele van korrupciós ügyekkel”, és „meglepően sok korrupciós ügy kötődik az Európai Bizottság székhelyéhez, Brüsszelhez”. Elegendő a Jobbik Kovács Béla-ügyére gondolni, amelyben „nagyon komoly pártfinanszírozási probléma merül fel”, nem tudni, hogy honnan kap pénzt a Jobbik, és egy másik, ilyen típusú korrupciós eset az Altus-ügy, amelynél viszont lehet tudni, hogy honnan kap finanszírozást egy politikai csoportosulás – hangsúlyozta.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és DK-elnök cége a lengyelországi kohéziós politika vizsgálatáról kötött szerződést az Európai Bizottsággal. Az Altus feladata, hogy elemezze, hogy a lengyelországi operatív programok mennyiben járulnak hozzá az Európai Unió fejlesztéspolitikai céljaihoz a mostani, 2014–2020-as időszakban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!