Az európai baloldal letért az unió alapítói által szabott útról

A KDNP álláspontja szerint az európai baloldal letért arról az útról, amelyet az alapítók értékrendje szabott meg – hangsúlyozta Harrach Péter frakcióvezető. A miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszul az Országgyűlés előtt idézte a nemzetközi közösség alapítói által megfogalmazott gondolatokat és értékeket, hangsúlyosan szólva a szolidaritás megteremtéséről és a kereszténydemokrácia értékeiről, a többi közt a nép döntésének tiszteletben tartásáról.

A KDNP szerint az európai baloldal letért arról az útról, amelyet az Európai Unió alapítóinak értékrendje szabott meg, és „kaotikus, dekadens” világot idéző útra lépett.  

Harrach Péter - a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva – azt mondta: a Tavares-jelentés elfogadása mögött gazdasági, politikai és ideológiai okok álltak. A jelentést részben azon cégek érdeksérelmére alapozták, amelyek a kormányaikon keresztül támadják Magyarországot, míg politikai célja a népakaratot megtestesítő kétharmad elleni támadás volt – jelentette ki.  

A politikus szerint az MSZP a szuverén Magyarországgal szembeni baloldali támadás mellett állt ki, míg a Jobbik frakcióvezetője euroszkeptikus kritikát fogalmazott meg. Harrach Péter azt mondta: kereszténydemokrataként egyiket sem tudja elfogadni.  

Idézett a Lisszaboni Szerződésből, amely szerint ösztönözni kell a nemzeti parlamentek nagyobb részvételét az Európai Parlament munkájában. Szerinte a Fidesz által beterjesztett határozati javaslat ezt szolgálja.  

Fidesz: Magyarország ellen rezsieljárás zajlik  

A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarországgal szemben nem demokráciaeljárás, hanem rezsieljárás zajlik és ennek része az Európai Parlament által elfogadott Tavares-jelentés is.  

Rogán Antal emlékeztetett rá, hogy először 2011 elején „támadták meg” Magyarországot, miután a parlament elfogadta a bankadó bevezetését, majd 2013 elején indult a támadás újabb hulláma, amikor a kormány és a parlament döntött a rezsicsökkentésről.  

A kormánypárti politikus szégyenletesnek nevezte, hogy a baloldali magyar EP-képviselők, tudva, hogy milyen gazdasági, üzleti és lobbiérdekek húzódnak meg a háttérben, megszavazták a jelentést. Rogán Antal fel is olvasta annak az öt képviselőnek a nevét - Göncz Kinga, Gurmai Zita, Tabajdi Csaba és Herczog Edit (MSZP), valamint Bokros Lajos –, akik igennel szavaztak a szerdai EP-voksoláson.  

Szerinte ezt nem lehetett volna megtenniük, hiszen „minden családban ügyelnek arra, hogy a családon belüli vitákat ne vigyék ki az utcára”. Úgy vélte: egyetlen másik ország képviselői sem szavaztak volna meg saját országukkal szemben ilyen tartalmú jelentést.  

Azt is mondta: példátlan, hogy a magyar baloldal rávette az EP baloldali többségét egy Magyarországot elítélő nyilatkozat elfogadására. Hangsúlyozta, ez a jelentés nem a magyar kormányról, hanem Magyarországról szól, Magyarországot akarja gyámság alá venni.  

Rogán Antal megköszönte Orbán Viktornak, hogy megvédte Magyarországot és a magyar embereket.

Orbán Viktor: mindhárom fontos uniós intézményben támadnak a rezsicsökkentés miatt

Az Európai Unió mindhárom fontos intézményében, az állam- és kormányfői tanácsban, az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben is rendszeresen támadják Magyarországot a rezsicsökkentés miatt – jelentette ki Orbán Viktor.  

A kormányfő közölte: a bírálatokra minden esetben – egy közelmúltbeli uniós csúcstalálkozón és a szerdai strasbourgi EP-vitában is – világossá tette, hogy a kormány folytatja a rezsicsökkentést. Ezt azokra az ellenzék észrevételekre válaszul mondta, hogy a kormánnyal szembeni kifogások oka nem a rezsicsökkentés.  

A miniszterelnök viszonválaszában szólt arról is, az EP rosszat tesz az Európai Uniónak, gyengíti azt, amikor nem tartja be a rá vonatkozó szabályokat, az alapszerződéseket. Vona Gábor Jobbik-elnöknek válaszul ugyanakkor azt mondta: ez nem jó hír, az EU széthullása kataklizma lenne, ezért el kell kerülni.  

Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezetőnek válaszul úgy fogalmazott, amit Magyarország támogatásként az Európai Uniótól kap, nem ajándék, hanem „ami jár nekünk, csatlakozási szerződésünk fontos alapköve”. Magyarország ugyanis – a kommunizmus miatt – súlyos versenyhátránnyal, jól működő vállalatok nélkül csatlakozott a közös piachoz – jelentette ki. Szerinte téves az ezzel ellentétes megközelítés.

Jobbik: Kutyakomédia a Tavares-jelentés

A Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint a Tavares-jelentés megszületése, vitája és megszavazása is egy kutyakomédia, ami ráadásul nem Magyarországról, hanem a hatalomról szól.  

Vona Gábor a miniszterelnök csütörtöki, napirend előtti parlamenti felszólalására reagálva bírálta a magyar baloldalt, amiért az szerinte kárörömmel fogadta a jelentés elfogadását.  

Szerinte ugyanakkor Orbán Viktornak a földtörvényben kellett volna megvédenie Magyarországot és a magyar érdekeket, mert jelenleg Magyarország „totális gyarmatosítása zajlik”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!