Az európai migrációs helyzet Európában nem egy győztes-győztes, hanem egy vesztes-vesztes szituáció

Több mint 300 határőrt és rendőrt küldenek a visegrádi négyek (V4: Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) Görögországba, hogy a görög déli határoknál meg tudjuk állítani a menekülthullámot – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának a máltai fővárosban, Vallettában rendezett EU-Afrika-csúcstalálkozó helyszínén.

A kormányfő tájékoztatása szerint a V4-ek arról is megállapodtak Máltán, hogy közösen hozzájárulnak azoknak a pénzügyi alapoknak a feltöltéséhez, amelyek a migrációs hullám megfékezéséhez szükségesek.

A visegrádi tagállamok megbeszéléséről a miniszterelnök azt is elmondta, hogy decemberben V4-csúcstalálkozó lesz Prágában, ahol a dél-koreai elnök is jelen lesz. A cseh fővárosban emellett megvitatják majd az EU megreformálására vonatkozó brit javaslatokat.  

A máltai EU-Afrika-csúcstalálkozóról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: fájdalmas, de be kell ismerni, hogy néhány görög komphajókapitány a migráció elleni küzdelemben hatékonyabb, mint a 28 (uniós) miniszterelnök többszöri találkozó után. Szemben azzal, amit az EU-s kormányfők rendszeresen mondanak, vagyis hogy a menekültáramlat nem állítható meg, kiderült: amint a görög hajós kapitányok úgy döntöttek, nem szállítják át a migránsokat a szigetekről a szárazföldre, rögtön megszakadt a migrációs hullám. Tehát több bizonyítékunk is van a magyar határkerítésen túl arra, hogy az akarat hiányzik ma az unióból, hogy megállítsa ezt az áramlást – mondta. 

A miniszterelnök a szerdai vallettai tanácskozás kockázatos pontjának nevezte, amikor az egybegyűltek pozitív összefüggésben kezdtek beszélni a migrációról, úgy vélekedve, hogy a migráció, ha jól menedzselik, rendkívül sok előnyt hoz azoknak az országoknak is, ahonnan eljönnek az emberek, valamint azoknak is, ahová érkeznek.  

Jelezte, ő mindezzel nem ért egyet, ennek hangot is adott, szerinte ugyanis a migrációs helyzet ma Európában nem egy győztes-győztes, hanem egy vesztes-vesztes szituáció, vagyis mindenkinek rossz: azok az országok, ahonnan jönnek a migránsok, elveszítik a fizikailag legjobb állapotban lévő, legértékesebb munkát végezni képes embereiket, „mi pedig kapunk egy olyan közösséget a nyakunkba, amelyet képtelenek vagyunk integrálni”. Ezért Máltán is próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy a migráció ma Európának elsősorban veszélyeket rajt magában.  

Orbán Viktor elmondta, csütörtök délután Vallettában a 28 EU-s kormányfő külön is találkozik, és ezen a – szerinte nehéznek ígérkező – megbeszélésen tisztázniuk kell, mit akarnak Törökországtól.  

A magyar álláspont úgy szól: „mi nem akarjuk, hogy az EU úgy üljön le tárgyalni Törökországgal, hogy azt a benyomást kelti, Törökország fogja őt megmenteni. Úgy nem lehet tárgyalni, hogy a másik fél azt gondolhatja, ő az utolsó reménye az egyik tárgyalófélnek”.  

Az EU-nak először ki kell építenie saját védelmi vonalait, „meg kell védeni saját magunkat a törökök nélkül”, és ha ez megvan, utána kell egy ésszerű megállapodás Törökországgal - ismertette javaslatát Orbán Viktor. Hozzátette, azt végképp nem tartja szerencsésnek, hogy hárommilliárd eurót adnának a törököknek ahelyett, hogy ezt a pénzt inkább Bulgária és Macedónia kapná saját határai megvédésére, ha már a görögök a saját déli határaikat nem hajlandóak megvédeni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!