Az év végén kisebb lesz az államadósság, mint tavaly

A miniszterelnöknek meggyőződése, hogy az év végén alacsonyabb lesz az államadósság mértéke, mint 2013 végén volt – mondta el Orbán Viktor a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában a Jobbik felvetésére. A kormányfőt emellett az agrár környezetvédelmi támogatásról is faggatta az ellenzék, mellyel kapcsolatban a kormányfő kifejtette, minden gazda hozzá fog jutni a forráshoz.

Az államadósság mértékével kapcsolatban a jobbikos Volner János azt mondta, kormányzati politikusok folyamatosan az államadósság csökkenéséről beszéltek, ezzel szemben az abszolút mértékben is nő.

Válaszában Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette: az államadósság mérésének szabálya az, hogy annak mértékét az év végén kell megnézni. Ráadásul az államadósság-csökkentés „nem szabadon választható gyakorlat”, azt törvény írja elő. „A számítás helyes rendjét betartva várjuk meg az év végét, és nézzük meg, mit mutat akkor az államadósság mértéke” – közölte.

A kormányfő meggyőződése, hogy a kabinet betartja majd jogszabályi kötelezettségét, és az év végén kisebb lesz az államadósság mértéke, mint 2013 végén volt.

A magyar gazdák hozzájutnak a forráshoz

Orbán Viktort az azonnali kérdések órájában Magyar Zoltán, szintén Jobbikos képviselő arról kérdezte, hogy mi lesz az agrár környezetvédelmi támogatásokkal.

A kormányfő kifejtette: az nem a magyar kormány programja, hanem az Európai Unióé, amely augusztus 31-ével kifuttatta, újat pedig egyelőre nem hirdetett. Hangsúlyozta: a teljes összeg rendelkezésre fog állni, a magyar gazdák hozzájutnak a forráshoz, de a kormány nem vállalta azt a felelősséget, hogy egy nem ismert programot előre meghirdessen nemzeti alapon, és ha az unió máshogy dönt, akkor a költségvetésből kelljen kifizetni.

A miniszterelnök beszélt a rendkívüli támogatási intézkedésekkel megszerezhető pénzekről is. Szavai szerint az unió jelezte, hogy felfüggeszti azokat, és egy újabb, célzottabb javaslatot fog előterjeszteni a folytatásra szeptember 16-án.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!