Az evangélikus egyház együttműködésre törekszik az önkormányzatokkal

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) igyekszik együttműködni a települések önkormányzataival hitéleti és szociális tevékenysége során, ez kitörési lehetőséget nyújt számára a hívek szolgálatában - mondta Ittzés János, az MEE elnök-püspöke. Hozzátette: a helyi önkormányzatokkal végzett közös munka a kistelepüléseken mozgásteret ad az evangélikus egyháznak hívei megtartásában.

Kedvező példaként említette, hogy néhány helyen már beindult a polgármesteri hivatalok és az evangélikus egyházközségek együttes szociális munkája, a 2009 elején induló közös projekt keretében például naponta gondoskodnak az idősekről az őrségi Nádasdon.

A kormányzattal 2008-ban némileg intenzívebb kapcsolatot ápoltak, mint az előző években, néhány, az állami vezetőkkel létrejött találkozón pedig azt tapasztalták, hogy az állam igyekszik betartani ígéreteit, annak ellenére, hogy az egyház szakértői által megfogalmazott kritikák nem mindig találtak befogadásra – fogalmazott a püspök. Szerinte teljes áttörés nem történt a két fél viszonyában, a személyi jövedelemadó állami kiegészítésének változása pedig egyértelműen kevesebb pénzt jelent majd 2009-ben az egyháznak. Az egyházi közoktatási intézményeknek a 2007-es évre utólag járó kiegészítő normatíva kiegészítését az idei zárszámadási törvényben megfelelő mértékűnek nevezte.

A társadalom szociális helyzetéről szólva nyugtalanítónak nevezte, hogy a reálkeresetek nem emelkedtek. A szociális gondok enyhítését célzó tevékenységeik közül kiemelte a nyíregyházi Oltalom Alapítvány hajléktalangondozó szolgálatát. Jövőre kiemelten kezelik majd a fővárosi Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon ügyét. Az evangélikus püspök a jövő év kiemelt eseményeihez sorolta a Sztehlo Gábor évet, melynek során a 100 éve született, a II. világháború idején zsidó gyermekeket is mentő evangélikus lelkészre emlékeznek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!