Az időseket védi a csaló termékbemutatók visszaszorításáról szóló javaslat

Elsősorban az idős emberek védelmét célozza a csaló termékbemutatók visszaszorítására irányuló kereszténydemokrata törvényjavaslat, amelyet csütörtökön kezd tárgyalni az Országgyűlés – mondta Rétvári Bence budapesti sajtótájékoztatóján. A KDNP alelnöke elmondta, hogy Magyarországon iparág épült ki arra, hogy az időseket becsapva, magányosságukat kihasználva olyan termékeket adjanak el nekik „csillagászati áron", amelyekre nincs szükségük.

Sokszor hirdetnek ingyenességet is, de ez sem felel meg a valóságnak, hiszen végül több tízezer vagy százezer forintot húznak ki a zsebükből. Példaként említette a „lézeres agystimulátort", ami nem más, mint egy egyszerű, pár száz forintos kulcstartó, de úgy próbálják eladni, mint ami kedvezően befolyásolja a gondolkodást.

A KDNP javaslatában ezért tiltanák meg a megtévesztő ingyenesség reklámozását – jelezte Rétvári Bence.

Kitért arra is, hogy sokszor orvosi vizsgálatnak, egészségügyi szűrésnek álcázzák ezeket a bemutatókat, s számtalanszor megfelelő végzettséggel nem bírók tartják; az is előfordult, hogy egy hegesztő végzettséggel rendelkező emberre adtak fehér köpenyt. Rendszeresen alantas trükkökkel, lelki nyomást gyakorolva veszik rá az időseket a vásárlásra – fogalmazott Rétvári Bence.

Azt is szeretnék megszüntetni, hogy a termékbemutatók helyszínén hitelszerződést kössenek az idős emberekkel, ezért a javaslat azt tartalmazza, hogy azokat bankfiókokban lehessen csak megkötni, így az érintettek átgondolhatják, az adott termékre szükségük van-e.

A javaslatot várhatóan négy héten belül elfogadhatja az Országgyűlés – mondta Rétvári Bence, hozzátéve: betartását folyamatosan nyomon követik, és ha szükséges, további változásokat eszközölhetnek.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!