93 évvel ezelőtt a mai napon kezdődött meg Magyarországon a Tanácsköztársaság 133 napos dicstelen rémuralma, melynek politikai előszobáját a Károlyi Mihály-féle Népköztársaság teremtette meg. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elutasítja a diktatúra minden formáját, ezért úgy véli, hogy ahogyan Kun Bélának, úgy Károlyi Mihálynak is a szoborparkban a helye, ahol szellemi örököseik „méltó körülmények” között róhatják le előttük tiszteletüket – olvasható a Stágel Bence és Gaal Gergely közleményében.
A Kun Béla és Rákosi Mátyás részvételével felálló Tanácsköztársaság rémuralmának 133 napja alatt tapasztalhatta meg először Magyarország, hogy milyen is a hétköznapok szocialista elnyomása: a vörösterror, Szamuely Tibor keretlegényei, a proletárdiktatúra példátlan pusztítást okozott 1919 Magyarországán. Ehhez a pusztításhoz azonban nélkülözhetetlen előzmény volt Károlyi Mihály Népköztársasága, mely megteremtette a szellemi és politikai alapokat a bolsevista rémuralomhoz. Bár pár hónap után a „Tanácsköztársaság-projekt” megbukott, 1945-ben a kommunisták – immáron külső fegyveres segítséggel – visszatértek, és hosszú évtizedek során kiteljesítették mindazt a rombolást, melyet elődeik egyszer már elkezdtek. Valóra válhatott így Kun Béla jövendölése: „Nemsokára vissza fogunk térni! Csak egyelőre odázzuk el a kommunista világuralmat – mert a proletariátus még nincs eléggé előkészítve eszméink befogadására!”
Az IKSZ mindig, minden helyzetben kiállt a szélsőséges eszmék és a diktatúrák ellen, legyenek azok akár jobb- vagy baloldaliak. Ahogy az Alaptörvény is fogalmaz: „Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését”. Ma, a Tanácsköztársaság megalapításának 93. évfordulóján arra hívjuk fel ezért a figyelmet, hogy sem Kun Bélának, sem Károlyi Mihálynak, sem az ő szellemi örökségüket vallóknak nincs keresnivalójuk a demokratikus magyar közéletben. Ahogy Kun Bélának, úgy Károlyi Mihálynak is a szoborparkban lenne a helye, ahol a népköztársasági eszme mai, elkötelezett hívei megfelelő díszletek mellett róhatnák le tiszteletüket „hőseik” előtt.
Mi, fiatal kereszténydemokraták úgy gondoljuk, hogy Kun Béla jövendölése még egyszer nem válhat valóra, a kommunisták nem térhetnek vissza, a kommunista múlttal el- és le kell számolnunk. Az IKSZ ezért is üdvözli a kommunista rendszer bűneit feltáró Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrehozását, mely reményeink szerint is meg fogja nevezni a kommunista diktatúra felelős vezetőit, meg fogja vizsgálni mai közéleti szerepüket. Elengedhetetlennek tartjuk azt is, hogy döntés szülessen végre a kiemelt nyugdíjakról, valamint a kommunista belügy és erőszakszervezetek működésének megítéléséről is, mert úgy gondoljuk: csak az igazság kimondása az, ami szabaddá tesz.