Az IKSZ nyílt levele a képviselőkhöz

A magyar kereszténydemokrata fiatalok nevében fordulunk minden képviselőhöz, hogy az Országgyűlés feloszlatásáról történő mai szavazáson emelkedjen felül mindenfajta pártérdeken és frakciófegyelmen, és járuljon hozzá egy tiszta közéleti helyzet teremtéséhez, hogy az ország olyan vezetést kaphasson, amelyik a demokrácia elvei szerint rendelkezik a választók többségének támogatásával.

Ma, 2009 márciusában fiatal magyar demokráciánk eddigi legsúlyosabb válságát éli át. Mindannyian látjuk e komoly gazdasági, társadalmi és erkölcsi krízis velejáróit: a kiéleződő emberi konfliktusokat, társadalmi ellentéteket, egyre nagyobb teret nyerő szélsőségeket, az elszegényedést, a lelki megrázkódtatásokat, a növekvő agressziót, az erkölcsi hanyatlást. Ráadásul Magyarország nemzetközi tekintélye soha nem látott mélyponton van, és szinte naponta tapasztaljuk a hazánkat érintő újabb és újabb megszégyenítő külföldi megnyilatkozásokat, helyzeteket.

Minden országgyűlési képviselő pontosan tisztában van vele, hogy a jelenlegi kormányzat egyáltalán nem rendelkezik azzal a közbizalommal, ami szükséges lenne egy ilyen súlyos helyzet kezeléséhez. Azt is világosan kell látnia a képviselőknek, hogy ebből az állapotból adódóan már eddig is számtalan olyan átgondolatlan, kapkodó intézkedésre került sor, amely a válságot csak mélyítette. Az alkotmányosságot és a demokratikus elveket megcsúfoló különböző technikai trükkökkel, retorikai bravúrokkal a hatalom csak ideig-óráig tartható meg, de a hatalom ilyen módon történő megtartásában való közreműködés nem dicsőség, hanem szégyen.

A válság sokkal mélyebb annál, semhogy megoldható lenne pusztán a politikusok közötti alkudozásokkal. Az állapotok további romlását megelőzendő, az embereknek a demokratikus elvek és az alkotmányosság iránti bizalma helyreállítása érdekében most már elkerülhetetlen a választópolgárok közvetlen akaratnyilvánítása.

A magyar kereszténydemokrata fiatalok nevében fordulunk minden képviselőhöz, hogy az Országgyűlés feloszlatásáról történő mai szavazáson emelkedjen felül mindenfajta pártérdeken és frakciófegyelmen, és járuljon hozzá egy tiszta közéleti helyzet teremtéséhez, hogy az ország olyan vezetést kaphasson, amelyik a demokrácia elvei szerint rendelkezik a választók többségének támogatásával. A fiatalok jövője, tanulása, családalapítása, munkája a tét. A jelenlegi helyzet fenntartásával napról-napra csökken a fiatalok jövőbe vettet bizalma reménye.

A döntéshozóknak végre meg kell hallania az életben boldogulni kívánó, és egyre reményvesztettebb magyar nemzedékek hangját! Jövőnk nem lehet kicsinyes, rövid távú személyes érdekeknek alárendelve! Csak egy új választás adhat reményt és lendületet a fiataloknak!

Minden képviselő figyelmébe ajánljuk Kossuth Lajos szavait: Ha az ember hibát követett el, azt nem az által hozhatja helyre, hogy folytatja, hanem az által, hogy siet belőle kibontakozni.

Budapest, 2009. március 23.

Rétvári Bence
IKSZ elnök

Gaal Gergely
IKSZ alelnök

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!