Az innovatív vezetésű politika fekszik a magyaroknak

Csak az innovatív politika vezethet ki a mai válságból – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a GE budapesti globális üzleti szolgáltató központjának megnyitóján, ahol fantasztikus sikertörténetnek nevezte Magyarország és az amerikai GE együttműködését. Csak az innovatív vezetésű politika lehet sikeres a jövőben, ami ráadásul „fekszik a magyaroknak” – fogalmazott beszédében a kormányfő.

Megjegyezte, amikor Magyarország kritizálja az Európai Unió lassú válságkezelését, akkor azt a közösség javítása érdekében teszi, hogy azon belül lehessen jobb teljesítményt elérni.

Jó partnerekkel a magyarok is lehetnek sikeresek

Orbán Viktor azt is mondta, hogy a magyar gazdaság makroszinten stabilan áll a lábán, ez „egy javuló közeg”, a múlt év utolsó negyedévi növekedési adatok már azt mutatják, a közép-európai régióban a magyar gazdaság bővül a legjobban.

Magyarország és a GE kapcsolatát fantasztikus sikertörténetnek nevezte a miniszterelnök, aki szerint ez nagyrészt a vállalatnál dolgozó magyarok tehetségének, elkötelezettségének és munkabírásának köszönhető. Az amerikai cég magyarországi története azt mutatja, „ha vannak jó partnereink, a magyarok igenis lehetnek sikeresek” – fogalmazott a Váci úton lévő szolgáltató központ megnyitóján a cég vezetői, munkatársai előtt.

1300 szakember kap munkát

Felidézte, hogy amikor a GE tulajdonos lett a Tungsramban, akkor – „szemben számos privatizációs történettel” – nem akarta bezárni a gyárat, nem a piacot akarta megvenni, és „nem azon gondolkodott, hogyan köthetne útilaput az itt dolgozó emberek talpára”.

A GE-nek ma több mint 13 ezer alkalmazottja van Magyarországon, ahol a legnagyobb amerikai befektetőnek számít, a legfontosabb pedig, hogy 2012-ben kétezer magyar beszállítóval állt kapcsolatban a cég, amelynek esetében a hazai beszállítók részaránya több mint 65 százalék – sorolta az adatokat Orbán Viktor, nyomatékosítva, hogy „erre van szükségünk”. A szolgáltató központ beruházásával kapcsolatban hozzátette, hogy az 1300 jól képzett szakembernek ad majd munkát.

A miniszterelnök végül arra kérte a GE-t, hogy a jövőben is bízzon Magyarországban, mert az országnak fontos, hogy „a régi barátságokat is megerősítsük”.

Magyarország vonzereje a jól képzett munkaerő

Ferdinando Beccalli-Falco, a GE európai elnök-vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a GE-nek 25 éves története van Magyarországon, ahol 12 500 munkavállalót foglalkoztat. Hozzátette: a vállalat a jövőben is befektető és beruházó lesz ebben a régióban, és Magyarországnak fontos vonzóereje a jól képzett munkaerő.

A GE 1989 vége óta van jelen Magyarországon, amikor többségi tulajdonrészt szerzett a Tungsram izzógyártóban. A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő, új szolgáltató központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában és azon túl is.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!