Az Interregionális Irányító Bizottság 15. ülését tartotta Szlovákiában

Győr-Moson-Sopron megyét Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke képviselte a tanácskozáson, amelyen Svédország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Horvátország és Magyarország egyetértett a maga részéről az észak-déli irányú közlekedési folyosók létrehozásának szükségességében.

A Svédországtól Horvátországig vezető folyosó jobb elérhetőség közvetlen előnyöket biztosítana, és hosszútávon nagyobb gazdasági fejlődést generálna az érintett régiókban. Figyelembe véve, hogy a legutóbbi időkig a térségben, elsősorban a Kelet-nyugati közlekedés fejlesztésére irányult a figyelem, viszont a gazdaság harmonikus fejődését csak a hálózatos rendszerek képesek biztosítani, kiemelten fontosnak tartjuk a máig hiányzó Észak-déli kapcsolatok kiépítését – nyilatkozta a Nyugat-Dunántúli Régió érdekeit képviselő Firtl Mátyás, régiópolitikus. Ez lehetővé tenné a régióban és a megyében azoknak az utaknak a fejlesztését, megépítését, amelyekre szükség van.

Firtl Mátyás kijelentette: döntésüknek megfelelően közösen kérik a Közép-Európai Közlekedési Folyosó által érintett országok közlekedési minisztereit, hogy közlekedési politikájukban a Közép-Európai Közlekedési Folyosó (CETC) kiemelt helyen szerepeljen, továbbá egységesen kérjék a TEN-T folyosók 2010-es felülvizsgálata alkalmával, hogy az említett folyosó kerüljön be az európai hálózatba, mint hivatalos észak-déli hálózati elem.

A kereszténydemokrata politikus szerint a Közép-Európai Közlekedési Folyosó létrehozásának szükségességét támogató országok és régiók szerint az együttműködés szintjét növelni kell azzal a szándékkal, hogy megvalósuljon egy erősebb és jobban koordinált politika az észak-déli közlekedési, fejlődési tengely javára.

Firtl Mátyás hozzátette: a közvetett célok között szerepel: az  észak-dél irányú, multi-modális elérhetőség javítása Közép-Európában, a környezetbarát közlekedési ágak fejlesztése az érintett régiókban, a CETC térség prosperálásának megteremtése a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés által, továbbá a CETC térség vonzóbbá és elérhetővé tétele a lakosság, a turisták és az ott dolgozók számára, és a decentralizált régiók, mint a határokon átnyúló együttműködések motiváló tényezővé tétele.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!