Az ipar mellett a mezőgazdaság jelenti a magyar gazdaság fejlődésének kulcsát

A magyar mezőgazdaság teljesítményének növekedése 2014-ben is folytatódott, így nem tört meg a 4 éve tartó kedvező folyamat – mondta az ágazat helyzetét értékelve Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a nemzetgazdaság az utóbbi időszakban csak akkor teljesített jól, ha a mezőgazdaság is jól teljesített, erre a tényre hívta fel a figyelmet korábban a miniszterelnök is.

Az agrártárca irányítója kiemelte: az egyes területeken mutatkozó piaci gondok ellenére a magyar mezőgazdaság teljesítménye 2014-ben várhatóan felülmúlja majd a tavalyi rekordév teljesítményét. Az előzetes adatok ugyanis azt mutatják, hogy a teljes mezőgazdasági kibocsátás elérheti vagy jó esetben némileg meg is haladhatja a múlt évi 2300 milliárd forintos szintet. Az ágazat exportteljesítménye pedig a tavalyihoz hasonlóan 8 milliárd euró körül mozoghat, így a mezőgazdaság 2014-ben a tervezett 3 százalék feletti GDP-növekedéshez 0,4-0,5 százalékponttal járulhat hozzá.
   
Fazekas Sándor emlékeztetett: a nemzetgazdaság az utóbbi időszakban csak akkor teljesített jól, ha a mezőgazdaság is jól teljesített. Erre a tényre hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök, amikor Nádudvaron egy átadó ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a következő 20 évben az ipar mellett a mezőgazdaság jelenti a magyar gazdaság fejlődésének kulcsát.

A miniszter a 2014-es évet értékelve arról beszélt, hogy erős, küzdelmes év van a magyar agrárgazdaság mögött, de a gazdálkodók és az élelmiszeripar a nehezebb körülmények ellenére is helyt állt, ezt mutatja, hogy az ágazat egyre több és jobb minőségű terméket állít elő, amelyeket egyre többen keresnek mind bel- mind pedig külföldön. Fazekas Sándor hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaságban és élelmiszeriparban dolgozóknak 2014-ben meg kellett küzdeniük mind az időjárás okozta nehézségekkel, mind a piaci gondokkal, főként az orosz embargó okozta nehézségekkel, valamint az ágazat strukturális átszervezéséből adódó gondokkal.
    
A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy az általa irányított minisztérium egyik legfontosabb célkitűzése, hogy átlátható, tiszta, egyszerű és világos gazdasági viszonyokat teremtsen az ágazatban. Ezt a célt szolgálta egyebek mellett, hogy az év elején az élő és félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökkent a korábbi 27 százalékról. De ezt szolgálták azok a piaci promóciós intézkedések is, amelyek például a többlet  dinnye-, illetve almatermés értékesítésében kívántak segíteni a gazdálkodóknak. Emellett a gazdapiacok hálózatának kiépítése valamint a helyi termékek helyben történő egyre nagyobb mértékű felhasználásának ösztönzése szintén azt a célt szolgálta, hogy a gazdálkodók termékei minél szélesebb fogyasztói körhöz jussanak el. Emellett a keleti piacnyitás ugyancsak azt hivatott elősegíteni, hogy a magyar élelmiszerek - az orosz embargós intézkedések ellenére is - újabb országok piacain jelenjenek meg. A magyar áruk keresettségének bel- és külföldi fenntartásában jelentős szerepe van az ország deklarált GMO-mentességének – jegyezte meg Fazekas Sándor.

Jelezte: a Földművelésügyi Minisztérium - a kormányzati szándéknak megfelelően - kiemelten támogatja a családi gazdaságok működését. Ehhez szorosan kapcsolódik a fiatal gazdák tevékenységének segítése is, hiszen a magyar agrárágazat csak akkor működhet hatékonyan tovább, ha folyamatos a generációváltás.
    
Megemlítette: az elmúlt időszakban érezhetően - 70-ről 75 százalékra - nőtt a Magyarországon előállított élelmiszerek fogyasztása belföldön. Hozzátette: többek között ezért, valamint a kivitel növelése érdekében is kiemelten fontos terület a kormány számára a magyar élelmiszer-feldolgozás segítése. Emiatt a kormány az élelmiszeripart stratégiai ágazattá nyilvánította. A kormányzati célok megvalósítása érdekében pedig a miniszter elengedhetetlennek nevezte a jól működő, versenyképes magyar élelmiszeripari vállalkozások piaci jelenlétét, így a kormányzat az élelmiszeripar fejlesztésére mintegy 300 milliárd forintnyi forrást biztosít 2020-ig.
    
Annak érdekében, hogy az élelmiszeripar megfelelő minőségű magyar alapanyagot dolgozzon fel és az mind bel-, mind pedig külföldön jól értékesíthető legyen, a szaktárca kiemelten támogatja például a sertéslétszám - a jelenlegi 3-ról - 6 millióra történő növelését; továbbá a kertészeti termékek eddiginél is nagyobb mennyiségben történő termelését; valamint számos hungarikum - például a pálinka, a bor illetve az akácméz - elállításának növelését. Így e területek fejlesztése érdekében stratégiai megállapodásokat kötött a szakmai szervezetekkel.

Fazekas Sándor aláhúzta: az általa irányított tárca egyik legfontosabb feladatának tartja az új kormányzati ciklusban, hogy a magyar mezőgazdaság ismét elérje az 1990-es termelési szintjét. Hangsúlyozta: a bővülő termeléssel növelhető a foglalkoztatás, és erősíthető a családi gazdaságokra épülő agrár-középosztály is. Egy sikeres jövő évhez kellő alapokkal rendelkezünk, hiszen megfelelő anyagi hátteret biztosít az a 2015-től induló támogatási rendszer, amely 2020-ig összesen mintegy 2500 milliárd forintnyi forrást biztosít a magyar mezőgazdaság számára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!