Az MSZP belebukott a saját maga által kreált botrányba

Az elmúlt hónapokban Molnár Oszkár edelényi polgármestert meghurcolták, mert azt mondta: vannak anyák, akik olyan gyógyszert szednek, amelytől gyermekük súlyosan sérült lesz. Veres János volt pénzügyminiszter felesége, Veresné Szabó Éva - az Echo Televízió birtokába jutott frakciólapjában megjelent írásban ugyanerről beszélt. A lap internetes formátumát a szocialisták eltüntették a honlapjukról. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke szerint nem először fordul elő, hogy az MSZP belebukik egy saját maga által kreált botrányba.

Az Echo Televízió birtokába jutott ugyanis a szocialisták frakciójának lapja, a Balközép egyik száma, melyben idézik az egyik őszödi frakcióülésen Veres János feleségének, dr. Szabó Évának beszédét, aki MSZP-s parlamenti képviselő is. Szó szerint ez hangzott el: „A magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra. A képviselő megfigyelését a jelenlevők elképedve hallgatták, ám néhány honatya elismerte, maga is hallott már hasonló esetről."

A szocialisták talán érezhették, hogy a megvádolt Fideszes képviselő ellen folytatott lejárató kampányuk ügyében óvatosnak kell lenniük. Az MSZP honlapján ugyanis a Balközép című újság minden száma megtalálható, kivéve éppen a 2008 júniusit, melyben Veresné mondatai olvashatók. Az Echo Tv próbált elérni szocialista képviselőket, ám nem akartak foglalkozni az üggyel.

+

Nem először fordul elő a Fidesz szerint, hogy az MSZP belebukik egy saját maga által kreált botrányba. Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke ezt Szabó Éva MSZP-s országgyűlési képviselőnek egy balatonőszödi tanácskozáson elhangzott szavaira reagálva mondta kedden az MTI-nek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!