Az MSZP és az MDF is Gyurcsány Ferenc pártja

„Minden eddiginél világosabban bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc vissza akar térni a hatalomba, vagyis a Gyurcsány-korszak újra támad. Ennek érdekében két pártot is indít a választásokon: az MSZP-t és az MDF-et” – reagált Répássy Róbert az SZDSZ és az MSZP készülő választási együttműködéséről szóló hírre. A formálódó szövetség hátterében a volt kormányfő is ott áll.

Az Index internetes hírportál értesülései szerint rövid időn belül megállapodás jön létre az MDF és az SZDSZ választási együttműködéséről. A lap arról is ír, hogy Debreczeni József MDF-listán indulását a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc anyagilag is támogatta, és ugyanígy jelentős forrásokat ajánlott fel, a milliárdos MSZP-s képviselő Kapolyi László is. Az Index úgy tudja, hogy ez a két forrás az MDF kampányköltségeinek 90 százalékát fedezi.

„Aki az MSZP-re, az MDF-re-re vagy az éppen most alakuló úgynevezett Demokratikus Centrumra szavaz, valójában Gyurcsány Ferenc visszatérésére szavaz” – jelentette ki Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc távozása után is a háttérből irányított, amit az is bizonyít, hogy Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnököt többször is raportra hívta az Apró-villába.

Mint elmondta, „Gyurcsány ott lapul az MSZP-lista negyedik helyén, az ő egykori helyettese a listavezető, vele fotózkodhatnak az MSZP-s jelöltek, ő a felelős a vidéki bázis mozgósításáért”.

Az MDF-lista szintén teli van a volt miniszterelnök embereivel – jegyezte meg a politikus, emlékeztetve rá, hogy a lajstromot a Gyurcsány Ferenchez hasonlóan szintén megszorításairól hírhedté vált szocialista politikus, Bokros Lajos vezeti, és rajta van „az a Debreceni József is, akinek álnevén gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc írt könyvet Orbán Viktorról”.

Répássy Róbert arra is kitért, hogy az MDF fővárosi listáját várhatóan a Gyurcsány-kormány washingtoni nagykövete, Simonyi András fogja vezetni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!