Az MSZP, Gyurcsány és Bajnai a politikai felelős

A Fidesz szerint elsősorban azokat terheli politikai felelősség a Portik-Laborc-ügyben, akiknek kormányzása alatt Laborc Sándor titkosszolgálati vezető lehetett, vagyis a szocialista pártot, miniszterelnökként pedig Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont. Gulyás Gergely, a kormánypárt parlamenti képviselője ezt azután mondta, hogy csütörtökön feloldották a Laborc Sándor és két másik ember korábbi bizottsági meghallgatásáról készült jegyzőkönyvek titkosságát.

Laborc Sándor a bizottság szemébe hazudott

A fideszes politikus, a nemzetbiztonsági bizottság korábbi tagja úgy fogalmazott, Laborc Sándor a parlamenti testület tagjainak a szemébe hazudott a tavalyi tanácskozáson. Értékelése szerint egy demokratikus titkosszolgálat működésében nem fordulhat elő, hogy egy nemzetbiztonsági vezető ellenzéki képviselőkre vonatkozó terhelő adatok beszerzéséről tárgyaljon egy maffiózóval. Ez botrány, és a demokrácia végét jelenti, ha a titkosszolgálatot fel lehet használni ilyen politikai célokra – mondta.

Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója tavaly novemberi zárt nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatásán azt állította, hogy csak egyszer találkozott Portik Tamással, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatójával, és érdemi információkat nem kapott, konkrét személyekről, köztük politikusokról, bírákról nem is érdeklődött. A bizottsági képviselőknek birtokukban volt a két Laborc-Portik-találkozó leirata, a fideszes Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a volt titkosszolgálati vezető „gátlástalanul hazudott”, és „komplett hülyének” nézte a testületet.

A titkosszolgálat eljárásmódjával is baj volt

Gulyás Gergely indokoltnak tartja a politikai vizsgálatot, de szerinte az ügy jogi részét is át kell tekinteni. Előbbivel kapcsolatban úgy vélekedett: a nemzetbiztonsági bizottság feladata, hogy kivizsgálja, kapott-e utasítást Laborc Sándor a Portikkal való találkozóra, és ha igen, milyen visszajelzést adott rá. Kérdés az is – folytatta –, hogy a kormányzat adott-e erre megrendelést vagy sem, és az akkori kabinet tisztségviselői tudtak-e ezekről a találkozókról, illetve kérésekről.

A képviselő úgy látja, nem a törvényekkel van baj, hanem az akkori titkosszolgálati vezetés eljárásmódjával, de ha szükséges, a szakbizottság javasolhatja a jogszabályi környezet megváltoztatását.

Portik mindent megtett volna a baloldalért

Az Alkotmányvédelmi Hivatal hétfőn oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!