Az MSZP ismét rémisztget

A szocialisták rémisztgetnek a Kereszténydemokrata Néppárt nyugdíjakról szóló javaslatával kapcsolatban – közölte Mészáros József, a párt alelnöke sajtótájékoztatóján. A KDNP javaslata az időskori szegénység megakadályozására tesz konkrét indítványt. A párt alelnöke szerint felelős közéleti szereplő nem korbácsol félelmet valótlan állításokkal politikai haszonszerzés miatt. Mészáros József kiemelte: nagyon sok olyan ügy van, amit nem szabad a választási kampány mocsarába lerántani, a nyugdíjak kérdése is ilyen, ami generációk szövetségéről szól. Mint mondta: akinek megállapított nyugdíja van, azt az alkotmányosság sáncai védik.

Mészáros József tájékoztatása szerint a párt javaslatában az szerepel, hogy az öregségi nyugdíj általános korhatára 62 év lenne a biztosítottak számára. Az indítványban valóban benne van a 70 év, ez azonban egy új ellátási forma, a nulladik pillér lenne, ami azokra vonatkozna, akik valamilyen oknál fogva teljesen ellátatlanok, s egyébként nem kapnának nyugdíjat, az ő számukra vezetnének be egyfajta pótlólagos ellátási formát.

Kitért arra is, hogy a szocialisták által idézett, birtokukba jutott anyag nyilvános, két és fél évvel ezelőtt kétezer példányban nyomtatták ki a több mint 300 oldalas dokumentumot, azt széles körben terjesztették, szakmai konferencián mutatták be, s szerepel a Barankovics István Alapítvány honlapján is. Hozzátette: aki a KDNP nyugdíj javaslatáról beszél, legalább olvassa el máskor rendesen.

Mészáros József leszögezte: nem ilyen-olyan modellre, hanem egy Magyarországon megvalósítható rendszerre tettünk javaslatot, ami rendkívül szofisztikált, hiszen van öregségi, rokkantsági, hátramaradotti és demográfiai ága is. Hozzátette: a fő cél az volt, hogy méltányos és önjáró nyugdíjrendszer jöjjön létre, olyan, amilyen egyébként szerte a világban egyre több helyen jelenik meg.
    
A politikus a szocialisták nyugdíjasokat érintő intézkedéseiről szólva közölte: a nyugdíjkorhatárt 1997-ben, majd tavaly emelték, azaz tizenkét év alatt, két szocialista kormány tíz évvel emelte a nyugdíjkorhatárt. 2008-ban pedig a nyugdíjak megállapításához szolgáló összeg csökkent nyolc százalékkal. Hozzátette azt is, hogy a hatályos nyugdíjtörvényben szerepel, hogy 2013-tól a nyugdíjak adókötelesek, s megszűnne a nyugdíjminimum is.

2007. évi törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról (részlet)

II. rész
8. § Öregségi nyugdíjra jogosult a (volt) biztosított, ha a) hatvankettedik életévét betöltötte, valamint öregségi nyugdíjának számított éve s összegének egy folyósítási időszakra járó része eléri az öregségi nyugdíj egy folyósítási időszakra jutó legkisebb összegét;
b) az öregségi alapnyugdíjra jogosító életkort már betöltötte, de az a) pont alapján nem szerzett jogosultságot az öregségi nyugdíjra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!