Az MSZP menetközben átírná az MTV elnökválasztási szabályait

Elfogadhatatlannak tartja az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumának kereszténydemokrata elnökhelyettese, hogy az utolsó pillanatban változtassanak a televíziós elnökválasztás szabályain. Balogh László egy futball hasonlattal élve kijelentette, amit az MSZP csinál, az olyan, mintha a focidöntőben a 89. percben az egyik csapat egy-nullra vezetne, majd egy perccel a lefújás előtt megváltoztatnák a szabályokat mondván, hogy ettől kezdve a győzelemhez két gól kell.

Balogh László az MTI-nek kifejtette: tegnap olyan napirendi javaslatot kaptak, amelynek egyik pontja a pénteki elnökválasztás szabályainak módosítása a szavazás rendjéről. Előterjesztést azonban nem mellékeltek hozzá, így nem lehet tudni, hogy ez a kezdeményezés pontosan mit takarna.
    
Nagyon szerencsétlennek tartanám, ha csak azért, hogy a legnagyobb közszolgálati televízióban is a szocialisták a „saját embereiket be tudják betonozni”, módosítanák a választás rendjét – jelentette ki.
    
A KDNP-s delegált az eljárást ahhoz hasonlította, mintha a focidöntőben a 89. percben az egyik csapat egy-nullra vezetne, majd egy perccel a lefújás előtt megváltoztatnák a szabályokat azzal, hogy a győzelemhez két gól kell. „Ilyen nincs, ez abszurditás” – hangsúlyozta.
    
Hozzátette: ez nem is lenne törvényes eljárás, s reméli, hogy a józan ész kerekedik felül.  Mint mondta: a változtatást nem fogja támogatni, s reméli, hogy a szocialisták visszavonják a javaslatot.
    
Balogh László azt mondta, ha ezt nem teszik meg, akkor ellenőrző testülethez fordul, illetve jogi lépéseket tesz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!