Az MSZP-nek komoly elszámolnivalója van a nyugdíjasok felé

Levélben tájékoztatja a Fidesz a nyugdíjasokat az őket érintő vállalásairól, míg szerdán nyugdíjasszervezetekkel konzultál. A levélben többek között arról tájékoztatja az időseket, hogy a párt, kormányra kerülése esetén miket garantál minden magyar nyugdíjas biztonsága érdekében.

Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke elmondta: a levélben az áll, hogy Magyarországon komoly veszélybe kerültek a nyugdíjak, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök-jelölt arra készülnek, hogy privatizálják a nyugdíjakat. Egy új törvénnyel magánkézbe akarják adni a nyugdíjpénztárakat, ami ha megtörténik, a nyugdíjasok akár a nyugdíjuk felét is elveszíthetik.

A levél alján három fideszes garancia olvasható: az ellenzéki párt kormányon megvédi a nyugdíjakat, törvényben fogja megtiltani a nyugdíjpénztárak privatizációját, és megőrzi a nyugdíjak reálértékét.
    
A szakpolitikus szerint a Gyurcsány-korszak kormányai tönkretették a nyugdíjasokat, hiszen évek óta folyamatosan csökken a nyugdíjak reálértéke, a nyugdíjas infláció évek óta meghaladja az átlagos infláció mértékét, elvették a 13. havi nyugdíjat, tavaly év végén pedig kísérletet tettek a nyugdíjak ellopására is.

+

Ha a Fidesz a választók jóvoltából kormányra kerül, akkor garantálja a nyugdíjak értékének megőrzését – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Veszprémben. A szocialisták azzal házalnak, hogy a Fidesz veszélyezteti a nyugdíjakat, holott az elmúlt nyolc évben éppen a szocialisták kudarcos kormányzása volt az, amely a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat leginkább veszélyeztette. Az ellenzéki politikus szerint az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása azt hozta a nyugdíjasoknak, hogy felemelték a nyugdíjkorhatárt 65 évre, az idei költségvetésben pedig már elvették a 13. havi nyugdíjat, s elhalasztották az egyébként törvényi kötelezettségük részét képező nyugdíjkorrekciót, s megszűntették a fűtéstámogatást is. A Fidesz frakcióvezetője azt kérte a szocialistáktól: hagyják abba a gyűlöletkeltő kampányt és fejezzék be azt a kormányzati politikát, amely azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a nyugdíjasok az életkörülményeik további rosszabbodását lesznek kénytelenek elszenvedni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!