„Már túl vagyunk a nehezén, megcsillant a fény az alagút végén a Széll Kálmán Terv második fejezetével, amit a kormány bejelentett” – mondta az Országgyűlés elnöke, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége országjáró kerekasztal-beszélgetésének fonyódi rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár arról beszélt, hogy már a választok előtt nyilvánvaló volt, Magyarország megújítását az oktatási rendszerrel kell kezdeni, amely a jövő alapja.
Kövér László hangsúlyozta: az új tervek végrehajtásával befejeződhet egy olyan, hosszú távon kiszámítható és fenntartható adórendszer kiépítése, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország kikerüljön az unió túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól.
Ezzel elkerülhető, hogy az uniós források egy részét visszatartsák, továbbá megalapozható a nemzetközi pénzvilág bizalma is az ország iránt, s ez már a jövő esztendőben éreztetheti hatását a gazdasági növekedés beindításával – tette hozzá a fideszes politikus.
Az országgyűlés elnöke beszélt arról is, hogy a kormány sok rosszra fel volt készülve, amikor átvette az ország irányítását, de a valóság a várakozásoknál sokkal rosszabbnak bizonyult. „Részben azért, mert sok mindenre ellenzéki pozícióból nem láthattunk rá, részben azért, mert a világgazdaság nem azt az utat járta be, amit a világban mindenhol máshol is reméltek” - mondta a politikus.
Mint kifejtette, az új kormány arra készült, hogy az előző kormány rossz gazdaság-, és társadalompolitikájának legsúlyosabb következményeit, főként a költségvetést rendbe tegye 2010 második felében, és a 2011-es esztendő a felkészülés éve legyen az ország 2012-től történő emelkedő pályára állításához. Ezeket a számításokat azonban a világgazdasági válság újabb hullámai jelentősen keresztülhúzták.
Kövér László hangsúlyozta, a kormány ténykedése ezzel együtt sikeresnek mondható, hiszen az országot visszarántotta a szakadék, a csőd, a működésképtelenség széléről. „Ezzel azonban parazsat gyűjtöttünk a fejünkre, hiszen azt a fajta kísérletünket, ami arra irányult, hogy az EU, az IMF legyen velünk szemben egy kicsit nagyvonalúbb – ha már cinkosok voltak abban, hogy az előző kormányok meghamisították a magyar államháztartási adatokat -, és engedjék egy kicsit magasabbra a hiányt, elutasították” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
Mint mondta, a tovább már nem terhelhető munkavállalók és vállalkozások helyett a multinacionális cégeket, bankokat próbálták terhelni. Emiatt kellett egy sor nemzetközi konfliktusba bonyolódnia a kormánynak, és megosztani energiáit a gazdaságpolitikai pálya új „ "nem ok nélkül tételezzük fel, hogy összefüggésben voltak bizonyos nemzetközi gazdasági körök azon érdeksérelmeivel, amelyeket ez a gazdaságpolitika okozott”.
A KÉSZ-rendezvény másik vendége, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár arról beszélt, hogy már a választok előtt nyilvánvaló volt, Magyarország megújítását az oktatási rendszerrel kell kezdeni, amely a jövő alapja. „Örömmel mondhatom, hogy amit vállaltunk, azt időarányosan teljesíteni tudtuk, hiszen a parlament elfogadta a két alapvető törvényt, a köznevelésről szólót és a felsőoktatásit, amellyel megteremtettük az alapjait az új rendszer kiépítésének” – jelentette ki a kereszténydemokrata szakpolitikus arról is beszámolva, gőzerővel folyik a részszabályok kidolgozása, hogy a kerettörvényeket megtöltsék tartalommal ott, ahol erre szükség van. Hangsúlyozta, a közművelődésügyi rendszer átalakításának a célja a megújulás, a minőség, az erkölcsi nevelés helyreállítása, és alapja az a pedagóguspolitika, amelytől azt remélik, hogy a pedagógustársadalom partnerré válik a program megvalósításában. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a minőség, a versenyképesség és a racionalizálás jegyében zajló felsőoktatási reform nem lehet fájdalommentes, sok körülötte az értetlenség, és a rosszindulatú ferdítés, ezért van szükség az ilyen fórumokra.
Fodor Csaba politológus, a Nézőpont Intézet munkatársa szerint egy súlyos gazdasági és társadalmi válság közepén a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát megszerző kormánynak fel kell vállalnia azokat a szükségszerű lépéseket, amelyekről több mint 22 éve mindenki beszél az országban, de eddig senki nem lépte meg azokat. A friss közvélemény-kutatások trendjeiről beszámolva elmondta, a teljes népesség körében vesztett a népszerűségéből a kormány a felvállalt konfliktusok hatására, ugyanakkor azoknak a szavazóknak a körében, akik biztosra ígérik a részvételüket egy következő vasárnapi választáson, még mindig egyértelmű a kormánypárti többség, amelyre a korábbi kormányok ciklusainak félidejében még nem volt példa.
Lanczendorfer Erzsébet, a KÉSZ győri tiszteletbeli elnöke, a KDNP parlamenti frakciójának tagja arról számolt be, hogy akkora az érdeklődés a KÉSZ fórumai iránt, „ahol az igazságot bátran és hitelesen kimondják”, hogy már csak 2014-re tudnak újabb meghívást elfogadni. Az 1997-ben megkezdett kerekasztal-beszélgetések 186. rendezvényét tartották szerdán a fonyódi gimnáziumban.