Az oktatás stratégiai ágazat, melyben kiemelt szerepet kell kapnia a nevelésnek, a tehetséggondozásnak és a felzárkóztatásnak, a pedagógusok tekintélye helyreállításának – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Kaposvári Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.
Vége annak a világnak, amikor az oktatás aszerint működik, hogy amit éppen elvárnak tőle a szolgáltatást igénybe vevők – mondta az államtitkár, hozzátéve: „nem szolgáltatás ettől kezdve az oktatás, hanem közszolgálat, amelyben a hivatásukat teljesítő, önmagukat erre szentelő emberek nagy szakértelemmel végzik óvodától az egyetemig az emberfejlesztésnek a nemes feladatát”.
Hoffmann Rózsa jelentős állomásnak nevezte, hogy végre minden jelentős politikai tényező, és így a kormány egésze is felismerte, hogy az oktatásba történő beruházás az megtérül.
„Nagy fájdalom, hogy olyan időben született meg ez a felismerés, amikor az ország meglehetősen kifosztott állapotban van (...) és bizony nagyon nehéz, sokszor kötéltáncszerű műveletet igényel az, hogy összekaparjuk azokat az összegeket, amelyek egyelőre a működtetéshez kellenek” – mondta az államtitkár, hozzátéve: a fejlesztésekhez pedig még nagyobb összegekre van szükség, „ezért mindent annak rendelünk alá, hogy munkahelyek szülessenek (...), hogy több legyen az adózó ember”.
A felsőoktatásról szólva kifejtette: nem a szolgáltatói szemlélet, a piaci személet, hanem nemzetstratégiai szempontok alapján fognak eldőlni, hogy hol mennyi a keretszám, hogyan tudják egyensúlyba hozni a minőségi felsőoktatás és az egyéb felsőoktatás látszólagos ellentmondását. Hozzátette: „nem arra törekszünk, hogy azt a hat-nyolc minőségi egyetemet megerősítsük, a többit pedig hagyjuk elpusztulni, hanem, hogy egyensúlyt teremtsünk a többnyire vidékre települt főiskolai és egyetemi szintű képzés és a minőségi, nagyjából a fővárosba és a megyeszékhelyekre települt felsőoktatás között”.
Hoffmann Rózsa Kaposváron az egyetem, a megye és a város vezetőivel, országgyűlési képviselőkkel találkozott, részt vett egy fórumon, ahol mintegy ötszáz közoktatási intézményvezetővel, pedagógussal osztotta meg a közoktatás előtt álló legfontosabb feladatokat.