Az oktatók megbecsülése a fiatalok megbecsülése is

A Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a kormány tegnapi bejelentését, miszerint a teljes felsőoktatási oktatói-kutatói kör bére jelentősen nőni fog. Azt gondoljuk, hogy Magyarország jövője szempontjából elengedhetetlen a minőségi felsőoktatás. A minőségi felsőoktatás pedig elsősorban a tanárokon múlik. Így a kormány a fiatalokat is megbecsüli azáltal, hogy javítja az oktatók bérszínvonalát.

A felsőoktatás érdemi javulása az elmúlt években indult el. A kancellári rendszer bevezetése jelentősen lecsökkentette a korábbi visszaéléseket és pénzügyi egyensúlyt hozott az intézményekben, így a fiatalok oktatására nem vet árnyékot az eddigi óriási adósság.

A majd 15 ezer embert érintő béremelés végén 27%-al lesznek magasabb a bérek, ami azt üzeni, az oktatóknak, hogy a kormány számít rájuk és fontosnak tartja munkájukat.

Örülünk a doktoranduszi ösztöndíj emelésének is, hiszen azok a fiatalok, akik a jövői tudósai, kutatói és az országunk építői szeretnének lenni, megérdemlik a megbecsülést.

A Fidelitas és az IKSZ régóta küzd az egyetemi politizálásért is. Azt gondoljuk, hogy a fiataloknak is joga van ahhoz, hogy megismerhessék a közéleti, politikai kérdéseket, és a vitákat, beszélgetéseket kezdeményezhessenek a politikai ifjúsági szervezetek bevonásával.

    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!