Az ország elemi érdeke, hogy folytatódjon a 2010-ben elkezdődött folyamat, és a jelenlegi kormányzat tovább tudja végezni munkáját – jelentette ki Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője sajtótájékoztatóján. A KDNP alelnöke nagyon fontosnak nevezte a szolidaritás érvényesülését. Kifejtette: a KDNP a családok pártja, emlékeztetett rá, hogy a devizahiteleseknél mintegy 350 ezer családot sikerült a hitelcsapdából kihozni.
A KDNP alelnöke hangsúlyozta. átállították a váltókat, új pályán van az ország, és most be kell járatni ezt az új pályát. Ez lenne a feladata a következő ciklusnak, ezért a 2014-es választásnak nagy a tétje az ország szempontjából.
A kereszténydemokrata politikus kijelentette: személy szerint: ő optimista. „Helyünkön vagyunk, teljesítjük a feladatunkat, és az eredmény már nem a mi aggodalmunktól függ” – jegyezte meg, hozzáfűzve: hónapok óta jól alakulnak a makrogazdasági adatok, a GPD, a foglakoztatási, és az inflációs adatok, ami indokolja az optimizmust, amivel 2014-re tekintenek.
Harrach Péter az elmúlt éveket értékelve azt mondta: sikerült eltávolodni a szakadék széléről, és ebben a bankadó és a multinacionális cégek megadóztatása jelentette a legnagyobb segítséget. Az Európai Unióra térve rámutatott: a kormány és a KDNP is az alapító atyák értékrendjét vallja, ez pedig Európával alkalmi konfliktust eredményezett. Európa ugyanis identitásválsággal küzd és az értékek válságát éli meg.
A frakcióvezető nagyon fontosnak nevezte a szolidaritás érvényesülését. Kifejtette: a KDNP a családok pártja, emlékeztetett rá, hogy a devizahiteleseknél mintegy 350 ezer családot sikerült a hitelcsapdából kihozni. Ez a folyamat még nem ért véget, s igyekeznek a magas rezsiköltségeken is tovább faragni; a következő feladat a rezsicsökkentés bebetonozása.
Átalakították a nagy rendszereket is – mondta, hozzátéve: általában sikerült egy rendezett világot teremteni.
A Kúria jogegységi döntését úgy értékelte: ez arról szól, hogy jogalkotási eszközökkel kell megoldást keresni a devizahitelesek ügyében.
Nagy jelentőségűnek nevezte továbbá az eszközkezelő működését, amely a legnehezebb helyzetűeken segített.
Az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció választási együttműködésére vonatkozó kérdésre Harrach Péter úgy válaszolt: az ellenzék nehéz helyzetben van, hiszen az egységes és jól működő jobbközép szövetségi rendszerrel ellentétben szétdarabolt, és egyéni ambíciók által fűtött képviselőkből áll. Az együttműködés benne volt a levegőben, erre számítani lehetett - jegyezte meg, hozzátéve: ha valóban meglenne a baloldali értékrendet valló elkötelezettség, akkor ez eleve nem lett volna kérdés. Az az alapvető kérdés, hogy a baloldal fel tud-e mutatni egy hiteles és az ország gondjaira figyelő, és nem a saját érvényesülésüket szem előtt tartó politikusi gárdát és programot - jelentette ki, jelezve: ő egyiket sem látja, program és valódi kérdésekre adott válaszok helyett egy negatív kampányban megnyilvánuló gyalázkodást lát.
A kormánypártok választási stratégiája nem változik, az értékek és teljesítmények felmutatása az elsődleges szempont - közölte, megjegyezve: ugyanakkor választ kell adni a baloldali rágalmakra is.