Az ország a saját lábán áll

A rezsicsökkentésről, az árvízi védekezésről, a kormányprogramról, a gazdaságról, az ellenzékről, a médiáról és a jövő évi választás előtti kampánnyal kapcsolatos várakozásairól is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök az Axel Springer cégcsoporthoz tartozó megyei lapokban megjelent, Egy ország, amely a saját lábán áll című interjúban. A közelgő országgyűlési és Európai Parlamenti választásokról szólva a kormányfő kijelentette: „izgalmas, szép és erős”választási kampányra számít.

„Óriási, sikeres összefogás volt” – mondta a kormányfő a dunai árvízi védekezésről. Személyes részvételét a védekezés szervezésében és irányításában azzal indokolta, hogy "ez egy soha nem látott próbatétel volt". Mint mondta, azért volt ott gátakon, hogy az embereket meggyőzze: „nagy a baj, jönni kell! mert ha a miniszterelnök nem megy, akkor a többiek miért tennék”  

Orbán Viktor szerint az árvízi védekezés is azt mutatta, hogy a magyarok össze tudnak fogni. „A bajban kiderült, hogy mire vagyunk képesek” – hangsúlyozta, ezúton is köszönetet mondva a több tízezer önkéntesnek. Az emberek időnként inkább a rosszat látják meg, mint a jót, de ha kell, úgy össze tudunk fogni, mint talán senki a világon – fűzte hozzá. 

A kormány és a kormányzó pártok megítéléséről szólva úgy vélte, válság idején nem népszerűek a politikusok, „ami tehát mögöttünk van, az nem népszerűség, hanem reménykedés. Reménykedés abban, hogy ha már ennyit dolgoztunk, akkor annak előbb-utóbb meglesz a látszatja”.  

Sokat tett az ország – jelentette ki Orbán Viktor, példaként említve az oktatási és a nyugdíjrendszer átalakítását, amely során „nemcsak a kormány dolgozott sokat, (...) hanem az ország egésze".  

Megjegyezte, még nem úgy élünk, ahogy szeretnénk, még nem tudunk olyan életszínvonalat biztosítani, mint amilyenre vágyunk, de "a bűnözők börtönben vannak, megszűnt a félkatonai szervezetek szabad grasszálása, rendeztük a pénzügyeket".  

„Ugyan nem élünk jól, de mindenki érzi, hogy stabilan állunk a lábunkon, és nem az IMF pénzén élünk” – mondta a kormányfő, hozzátéve: „a saját erőfeszítéseinknek köszönhetjük, hogy talpon vagyunk”.  

A kormányprogram időarányos végrehajtásáról szólva emlékeztetett arra, hogy a ma számon kérhető kormányprogram a Fidesz választási programja, a szerint dolgoznak, amit a választáson ígértek. Kifejtette: van olyan terület, ahol nyolcvan, másutt hetven vagy hatvannyolc százalékon állnak. „Azt gondolom, időarányosan jól teljesítünk, bár például a munkahelyteremtésben elmaradtunk, hiszen azt ígértem: tíz év alatt egymillió munkahelyet hozunk létre”. Hozzátette, hogy ezt a vállalást most is érvényesnek tartja. „Ahol viszont gyorsabban haladunk, mint korábban gondoltam, az a rezsicsökkentés”.  

Orbán Viktor kitért arra is, számított az átalakításokat kísérő negatív visszhangokra, tudta, hogy a bankok, a multik, a szolgáltatók érdekeit sértik a meghozott intézkedések, de sikerült megakadályozni, hogy ezek összeadódjanak és egy leküzdhetetlen ellenerő jöjjön létre.  

„Megosztottuk az ellenfeleinket, ugyanakkor megkötöttük a szükséges megállapodásokat is. Ebből adódóan a magyar gazdaság átszervezésének nagy munkáját nem tudták kívülről megakadályozni. Sem az uniós tagállamok fővárosaiból, sem Brüsszelből” – mondta a kormányfő, hangsúlyozva: „olyan rendszert vezettünk be, amelyben a közteherviselést az eddiginél arányosabban osztjuk meg a nemzetközi cégek és a magyar emberek között. Ezért tudtuk az átalakításokat megszorítások nélkül véghezvinni”.  

Arra a felvetésre, hogy az ellenzék ezt nem így gondolja, Orbán Viktor kijelentette: „megszorításokkal vádolnak bennünket, miközben azt ők csinálták, amikor elvették a nyugdíj egy részét, csökkentették a fizetéseket. Mi öt százalékkal emeltük az idén a nyugdíjakat, és nőttek a bérek Magyarországon. Amit tettünk, az csak a terhek újfajta elosztása mellett volt lehetséges”.  

Kiemelte, hogy a politika magán kezdte a megtakarítást. „Ez az első, legnehezebb évben adott nekünk tartást és erkölcsi alapot”.  

A miniszterelnök kifejtette: a modern média feladata, hogy segítsen újjászervezni a korábban szétbomlasztott közösségeket, és ösztönözze újak létrehozását, függetlenül attól, hogy a hatalom, illetve a tőkegazdag réteg mit gondol erről. „Örömmel látom, hogy fejlődik a magyar tulajdonban lévő média”, „de sok még a lehetőség” – jegyezte meg.  

Orbán Viktor elmondta azt is: „izgalmas, szép és erős”választási kampányra számít. „Szeretem a munkámnak ezt a részét is, hiszen a választás a demokrácia ünnepe, és remélem, hogy a polgárok a kampányt is úgy fogják fel, itt a nagy lehetőség, hogy döntsenek a jövőjükről, arról, hogy merre menjen Magyarország!” – mondta a miniszterelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!