Az SZDSZ ismét téved

Az SZDSZ felszólítja a kormányt, hogy a megfelelő egyeztetések után a jövő év elején nyújtsa be a parlamentnek az Alkotmánybíróság (Ab) által hétfőn megsemmisített, a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvény meleg párokra vonatkozó részeit - közölte Gusztos Péter keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Salamon László, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője reagálásában leszögezte: Gusztos Péter téved, hiszen az Alkotmánybíróság az egész törvényt megsemmisítette.

A KDNP szerint ha az azonos neműek párkapcsolatának rendezésére van igény, akkor ez a problémát végig kell gondolni, és a jognak ezzel foglalkozni kell - közölte Salamon László. Arra a kérdésre, hogy a KDNP érzékeli-e ezt az igényt, Salamon László azt mondta: ilyet nem érzékelnek, viszont - tette hozzá - ma Magyarországon van ennél sokkal fontosabb probléma is, amivel foglakozni kell. A KDNP azt nem támogatja, hogy az élettársi kapcsolatot, így az azonos neműek kapcsolatát is a házasság szintéjére emelje a jogalkotó, ám úgy gondolják, ezzel a problémával foglalkozni kell. Arra a kérdésre, hogy ha az SZDSZ kezdeményezné, akkor a KDNP részt venne-e a probléma rendezésével foglalkozó egyeztetésen, Salamon László úgy válaszolt: egyelőre nem kaptak ilyen felkérést, ám ha kapnak, akkor a konkrétum alapján döntenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!