Az új ciklusban elfogadhatják a családi csődvédelemről szóló törvényt

Az új ciklusban elfogadhatják a családi csődvédelemről és a szabad vasárnapról szóló, a párt által kezdeményezett törvényjavaslatokat – mondta Harrach Péter a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában. A KDNP várható kormányzati szerepvállalásáról kiemelte: a miniszterelnöknek van kormánya, ő fogja kijelölni a kabinet tagjait. A párt alelnöke megismételte: a KDNP jelen lesz a kormányban, hogy nagyobb számban-e mint eddig, azt ugyanakkor nem lehet tudni.

A frakcióvezető kifejtette: a devizahitelesekkel összefüggő intézkedések kerültek – indokoltan – előtérbe, de ha ez megoldódik, napirendre kerülhet a családi csődvédelem kérdése.

Reményei szerint a szabad vasárnapról szóló javaslatukat is elfogadja az Országgyűlés.  

A KDNP-s politikus kitért arra is, hogy előrelépésre van szükség az otthonteremtési támogatás területén. Az első Orbán-kormány idején ez egy széleskörű rendszer volt, majd a szocialista kormányok leépítették, és most újra bővíteni kell. Arányát, mértékét a szakpolitikusok dolgozzák majd ki.  

Harrach Péter szólt a gyermekek napközbeni felügyeletéről is, a munka és a család összeegyeztethetőségét kulcskérdésnek nevezve.  

Felidézte: háromezerrel növelték a bölcsődei helyek számát, számos helyen felújítások valósultak meg, de áttörés kell, családi napközik, munkahelyi bölcsődék, óvodák létesítésére van szükség. A politikus példaként a francia példát hozta. 

Harrach Péter azt mondta, hogy az új ciklusban 16 tagú lesz a KDNP-frakció. Arra a kérdésre, hogy ha jelölik-e vállalja-e a képviselőcsoport vezetését, úgy válaszolt: nem szokott a kihívások elől meghátrálni. 

A KDNP várható kormányzati szerepvállalásáról kiemelte: a miniszterelnöknek van kormánya, ő fogja kijelölni a kabinet tagjait. A kormánypárti politikus megismételte: a KDNP jelen lesz a kormányban, hogy nagyobb számban-e mint eddig, azt ugyanakkor nem lehet tudni. 

Harrach Péter hangsúlyozta: várhatóan a hagyományos KDNP-s tárcákat, államtitkárságokat továbbra is a politikusaik viszik majd.  

További kérdésre elmondta: az európai parlamenti (EP-) választáson a KDNP kvótáján indul Tőkés László, másik jelöltjük Hölvényi György, a jelenlegi egyházügyi államtitkár. Ő is valószínűleg bekerül majd az EP-be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!