Az Uniónak többet kell tennie a munkanélküliség ellen

A Fidesz szóvivője szerint az Európai Unió új vezetésének a haszontalan bürokratikus kekeckedés helyett jóval több energiát kell fordítania a valós problémák megoldására, így például a munkanélküliség elleni küzdelemre. Zsigó Róbert szombati budapesti sajtótájékoztatóján a legfontosabb kérdésnek nevezte, hogy Európa jobban teljesít-e majd a munkanélküliség elleni küzdelemben, mint eddig.

Ehhez olyan európai parlamenti (EP-) képviselőkre van szükség, akik meddő viták helyett a gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre koncentrálnak, és képesek elérni, hogy az unió vezetése is ezzel foglalkozzon.

Zsigó Róbert idézte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb adatait, amelyek szerint sem az eurózónában, sem az összes uniós tagállamot nézve nem változott márciusban a munkanélküliség havi összevetésben. Az elmúlt egy évben némileg ugyan csökkent az állástalanok száma a kontinensen, ám az EU nehezen találja a kiutat a magas munkanélküliségből.

Ezzel szemben Magyarországon a munkanélküliségi ráta az idén februárban 7,9 százalékos volt, ami 3,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Huszonkét éve nem dolgoztak annyian, mint ma, a számuk 360 ezerrel több, mint a 2010-es kormányváltás előtt.
    
Magyarországnak kitartónak kell maradnia, és ki kell állnia magáért, mert látható, hogy az ország jobban teljesít a munkanélküliség elleni küzdelemben, mint más uniós tagállamok – értékelte a Fidesz-szóvivő, aki az új kormány legfontosabb céljának is a további foglalkoztatásnövelést és munkanélküliség-csökkentést nevezte. Azt mondta: ebben egy jó európai vezetés és gazdaságpolitika tovább segítheti Magyarországot, egy rossz pedig veszélybe sodorhatja az eddig elért eredményeket és a magyar munkahelyeket is.
    
Zsigó Róbert szavait azzal zárta, hogy a május 25-ei EP-választáson meg kell védeni a magyar munkahelyeket mindkét szélsőségtől, a másoknak mindig megfelelni akaró szélsőbaltól és az unióból való kilépést szorgalmazó szélsőjobbtól is.

Az Unió tagállamai közül az elmúlt négy évben Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség – tájékoztatta az MTI-t Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a nők munkaerő-piaci helyzete javításáért felelős volt miniszteri biztosa.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!