Az uniós források nagy részét a magyar kkv-k fejlesztésére fordítja a kormány

A kis- és középvállalkozások (kkv) oroszlánrészt vállalnak a munkaalapú társadalom építésében – jelentette ki Seszták Miklós kedden Székesfehérváron, a magyar tulajdonú, évi 500 millió forintot meghaladó árbevételű Adu Alba Kft. új csomagolástechnikai üzemének avatóünnepségén. A nemzeti fejlesztési miniszter kiemelte: a magyar tulajdonú kkv-k jelenleg kétmillió munkavállalót foglalkoztatnak.

Ezért is döntött úgy a kormány, hogy a 2014-2020 közötti uniós ciklusban a források nagy részét azok fejlesztésére fordítja. A miniszter szerint a 2010-es gazdasági mélyponton átlendült az ország és kiegyensúlyozott növekedési pályájára állt. „A kis- és középvállalkozásokból, mint sejtekből folyamatosan épül egy versenyképes nemzetgazdaság" – fogalmazott.

A tárcavezető megemlítette, hogy a vállalkozói szféra erősödését kormányzati intézkedések is segítették. Ilyennek nevezte a versenyképesebb adórendszer kialakítását, a tőke- és kamattámogatásokat, valamint a közbeszerzési szabályozások révén a magyar cégek helyzetbe hozását.

Seszták Miklós szerint az Adu Alba Kft. nemcsak várt a sikerre, hanem tett is érte. A üzemavató pedig azt jelenti, hogy a cég stabil megrendelői körrel rendelkezik, folyamatosan fejlődő, versenyképes vállalat lett egy szűk évtized alatt és ezzel hatvan környékbeli család megélhetéséhez járul hozzá – mondta.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, hogy a magyar kkv-k hosszú távú fejlődése lehet az alapja a magyar gazdaság további erősödésének. Hozzátette: a következő években fel fog értékelődni egész Európában a gyártóbázisok szerepe, vagyis a gyártás kerül a középpontba, ami egész Magyarország fejlődésére kihathat.

Örömét fejezte ki, hogy Székesfehérvár gazdasága is erősödik, amit jelez az iparűzési adó-bevétel tavalyi, 9,3 százalékos növekedése.

Varga József tulajdonos-ügyvezető elmondta, hogy cégük a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja segítségével, mintegy 200 millió forintból valósította meg barnamezős beruházását az Alba Ipari Zónában. A hitel mértéke 120 millió forint volt.

A projekt során az egykori, szovjet művelődési házat megvásárolták, majd az átalakítást és felújítást követően 1800 négyzetméteres gyártócsarnokot alakítottak ki benne.

Az Adu Alba Kft. 2003-ban alakult, 100 százalékban magyar, magántulajdonban lévő családi vállalkozás. A cég alapvetően fából és műanyagból, ipari habokból készült csomagolóanyagok tervezésével, fejlesztésével és gyártásával, valamint minőségügyi szolgáltatásokkal foglalkozik.

Létszámuk folyamatosan, évi 10-20 százalékkal bővül, jelenleg a munkavállalók létszáma meghaladja a 60 főt. Tavaly mintegy 530 millió forint árbevételt értek el, 2015-re 20 százalékos növekedést terveznek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!