Azonosított terroristát is elfogtak a hatóságok

A nyugat-balkáni embercsempész útvonal megmaradt, az a tény, hogy a magyar-szerb határ zárttá vált, nem szüntette meg az utánpótlást, a migránsok most Horvátországba mennek, és egy részük hozzánk készül, amit szeretnénk elhárítani – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Ugyanazt kell tehát végigjátszanunk, mint a szerb határon, segítségre sehonnan nem számíthatunk – tette hozzá a miniszterelnök.

Tesszük a dolgunkat

Ugyanazt kell tehát itt is végigjátszani, mint a magyar szerb határon, éjszaka már elkezdődött a műszaki határzár építése, 41 kilométeren áll majd a kerítés. Segítségre, úgy látszik, sehonnan nem számíthatunk, nyugatról sem. Mindegy az is, mi van a szlovénok fejében, a legfontosabb, hogy mi végezzük el a munkánkat – tette hozzá a miniszterelnök.

Megvédtük a határt

Szerbia irányából egy felfegyverkezett támadás érte Magyarországot, Szerbia ezt meg sem próbálta akadályozni – értékelte a röszkei eseményeket Orbán Viktor. A magyar rendőrök a testükkel védték a magyar államhatárt, miközben az emberiesség szabályait végig szem előtt tartottuk.

Európa megvédhető

Azt akarjuk bebizonyítani Európának, hogy ha mindenki elvégzi a feladatát, el lehet hárítani a veszélyt – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a magyar hatóságok azonosított terroristákat is elfogtak.

Öngyilkos liberalizmus

Amit a liberalizmus most csinál, egyszerűen öngyilkosság – fűzte hozzá a miniszterelnök, aki hangsúlyozta: semmi baj a Magyarországon élő muszlim közösséggel, amely tisztelt, megbecsült rétege a magyar társadalomnak. Magyarország sosem fog iszlámellenes politikát folytatni, de a saját szabályai szerint szeretne élni Magyarországon – tette hozzá.

Első a határvédelem

Az uniós kvótarendszer kapcsán megismételte, első a határok megvédése, meg kell szakítani a komoly üzleti háttérrel működő bevándorlás folyamatát, utána van értelme beszélni a kvótákról – ismételte meg a miniszterelnök. Mi megvédjük az ország határvonalát, nem lesz olyan homokbucka, amely mögé el lehet majd bújni – mert ezt várja tőlünk az ország – jelentette ki.

Politikai zsarolás

Ha Brüsszel mégis ragaszkodik a kvótához, és pénzzel fenyegetőzik, az egyszerűen politikai zsarolás – fogalmazott Orbán Viktor, aki emlékeztetett: mi nem kapunk pénzt nyugatról, egyszerűen része vagyunk a rendszernek, amelyben a régebbi tagországoknak és az újaknak is meg kell találniuk a számításaikat. A Fidesz-frakcióülésen történtekről Orbán Viktor azt mondta, egyszerűen szüksége van Rogán Antal segítségére, ezért kérte őt fel az új feladatra.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!