Bal- és jobboldali fiatalok közös emlékezése a kommunizmus áldozataira

Alapérték kell, hogy legyen a tömeggyilkos önkényuralmi rendszerek örökségének megtagadása. A világ jelenlegi, válságokkal terhelt időszakában különösen fontos, hogy Európának legyenek közös alapértékei, amelyekben egyetértés van a különböző történelmi múlttal rendelkező demokratikus politikai erők között. A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közös álláspontja szerint ilyen alapérték kell, hogy legyen a tömeggyilkos önkényuralmi rendszerek örökségének megtagadása.

Ezen álláspont megfogalmazása éppen időszerű a kommunizmus áldozatainak emléknapján, különösen ma, amikor a krízis kontinensünk minden országában napi tapasztalat.

Európa sok népe számára a vörös csillag olyan jelkép, amely éppen egy ilyen politikai uralom vészterhes időszakát idézi fel. Magyarországon néhány évtizeddel ezelőtt sokan életüket kockáztatták és áldozták is föl azért, hogy megszabadítsák hazájukat a mindent elárasztó, még az állami zászlót is elcsúfító, a rémuralmat idéző vörös csillagoktól. A rendszerváltáskor, a demokratikus államok közösségéhez történő csatlakozásunk idején úgy gondoltuk, hogy a tömeggyilkos önkényuralmi rendszerek örökségének mindenfajta megjelenése ellentétes az új Európa közös alapértékeivel. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2008 nyarán közétett ítélete szerint azonban – más önkényuralmi jelképekkel ellentétben – a vörös csillag használatának tiltása már nem indokolt.

Világosan kell látni, hogy aki ma Magyarországon és a volt „szocialista” országokban a vörös csillagot használja jelképként, az általában nem pusztán a politikai véleménynyilvánítás jogával él, hanem provokatív módon, feltűnési vágytól vezérelve közösséget vállal a közelmúlt sokak számára máig fájdalmas örökségével. Az ilyen magatartás tolerálása a válság miatt egyébként is kiéleződő társadalmi feszültségeket erősíti, a demokratikus értékeket veszélyezteti.

A szociáldemokrata és a kereszténydemokrata ifjúsági szervezeteink nevében, a kommunizmus áldozatainak, a társadalom minden rétegéből származó hősöknek emlékét kegyelettel őrizve ezért – ismételten – kifejezzük arra irányuló határozott elvárásunkat, hogy a vörös csillag használata az egyéb önkényuralmi jelképekkel azonos, szigorú elbírálás
alá essen Európa minden országában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!