A baloldal célja a nemzetállamok meggyengítése

Gyurcsány Ferenc és az európai baloldal célja a nemzetállamok meggyengítése és az uniós kötelező betelepítési program végrehajtása – jelentette ki Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője  budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a baloldal továbbra is bevándorláspárti, ez például a Demokratikus Koalíció (DK) politikusainak kijelentéseiből is kiderül.

A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke, európai parlamenti képviselő nemrégiben azt mondta, a magyar emberek több mint 70 százaléka egyetért az uniós betelepítési kvótával.

Hollik István egyértelművé tette, hogy ez egyszerűen nem igaz, mivel minden hazai közvélemény-kutatás arról tanúskodik, hogy az emberek többsége ellenzi, és csak 20-25 százaléka ért egyet a kvótával.

Jelezte, hogy a témában a Fidesz által indított aláírásgyűjtésre egy hét alatt több mint 750 ezren válaszoltak, így a társadalom véleményéről pontos kép áll majd rendelkezésre, ha az akció befejeződik.

Az unió és a baloldal bevándorláspárti politikája miatt a migránsok száma nem fog csökkenni, hanem egyre többen lesznek, és cselekvés nélkül a folyamat még évekig elhúzódhat – hangsúlyozta a KDNP-s képviselő.

„Sajnos elképzelhető, hogy a Juncker-kvóta alapján Magyarországra egy szegednyi bevándorló betelepítése történhet meg öt év alatt” – tette hozzá, kiemelve: a Fidesz és KDNP éppen ezért elutasítja a kvótát és arra kéri a magyar embereket, hogy a kormánypártokkal együtt, közösen védjék meg az országot.

A bevándorlási hullám kezelésére Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szeptemberben javasolta a kötelező befogadási kvótát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!